01 március 2015 ~ 0 Comments

PMFC – három „újonccal” a csapatban nyert Újpesten a Pécs

Tegnap este Újpesten, elindult a „tavaszi” szezon a PMFC számára. És ha már ott jártak, akkor elhozták a három pontot a Megyeri útról.

Írásomban a mérkőzésen kívül a pénteki sajtótájékoztatóra is kitérek, illetve bemutatom a szurkolók számara a PMFC új szerzeményeit.

Magáról a mérkőzésről annyit, hogy az esélyeket és a két csapat tabellán elfoglalt pozícióját nézve, igen kevesen tettek volna komoly pénzösszeget a vendégcsapat győzelmére. A papírforma viszont azért van, hogy felborítsák, legalábbis a PMFC labdarúgói így gondolták és egy gólos vezetés birtokában vonultak a szünetben az öltözőbe, amire aztán a második félidőben rádupláztak, így kialakult a végeredmény: Újpest FC – Pécsi MFC 0:2 a gólokat Manjrekar és a csereként beálló Rácz szerezték és egyben ezzel nagy örömet a pécsi csapatért rajongóknak.

A piros-fekete legénység a következő összeállításban nyerte meg a mérkőzést Újpesten – amire már 15 éve nem volt példa: Poleksic – Nagy J., Causic, Balogh B., Uzoma – Manjrekar, Weitzer (Horváth A.) – Pauljevic, Márkvárt (Rácz F.), Szatmári L. – Makriev (Fröhlich). Továbbá a padon ültek: Gőcze, Kővári, Ojdanic, Tadejevic.

Fontos megemlíteni, hogy a mérkőzésen három „újoncot” avatott a vendégcsapat. A három újonnan igazolt légiós a jelek szerint jól megértette magát az új közegben, hiszen Weitzer és Pauljevic aktív volt a középpályán és elől Makrievnek is akadt egy-egy jó megmozdulása.

Előzmények! A péntek délelőtt megtartott sajtótájékoztatón megjelentek a csapat új szerzeményei és Robert Jarni vezetőedző. Mindannyian készségesen válaszoltak a sajtó munkatársainak kérdéseire. Robert Jarni elmondta, hogy nem szeretne foglalkozni a múlttal, azzal meg főleg nem, hogy ki ment el a csapattól, hanem csak a rendelkezésére álló labdarúgók és az előttük álló tavaszi szezon, illetve a következő mérkőzés érdekli.

A vezetőedző a következőket mondta: – teljesen átalakult a csapat szemlélete a felkészülés során, mindenki száz százalékosan oda teszi magát, a srácok fogékonyak az új munkastílusra és olyan állapotban vannak, hogy a pályán töltött idő, minden egyes percére nézve elég tud lenni az, amit a felkészülés során elvégeztek. Az egészséges agresszivitáshoz, ami szükséges ahhoz, hogy eredményt, eredményeket érjen el a csapat, ahhoz mindenképpen szükség volt az új igazolásokhoz, hiszen hogy várhatnék el olyasmit valakitől, amivel eddig nem nagyon szembesült. Az itt helyet foglaló srácok egyben példaképül is szolgálhatnak a csapat azon részének, akik itt voltak, hogy lássák, milyen szellemiségben lehet és kell futballozni ahhoz, hogy eredményekben gazdag legyen a tavasz számunkra.

A labdarúgók elmondták, hogy ők azért igazoltak Pécsre, hogy segítsék a klubot, kiharcolják a bennmaradást, továbbá egységesen azt vallják, hogy a játékosnak el kell viselni a nyomást és a mostani helyzet a játék hozzátartozó eleme, egyszer fent van a csapat, egyszer lent, egyszer a bennmaradásért, máskor pedig a bajnoki címért küzd, úgyhogy biztosak benne, hogy az egész csapat megbirkózik a feladattal. Ehhez még Branko Pauljevic hozzátette, hogy a Partizánnál más eredmény nem is volt elfogadható, csak a győzelem. Makriev pedig úgy gondolja, hogy ő folyamatosan nyomás alatt játszik mióta az eszét tudja, és hogy ő igényli is ezt a fajta motivációt.

Nem maradt más hátra, minthogy néhány mondatban bemutassam a PMFC új szerzeményeit.

Dimitar Ivanov Makriev
Születési idő: 1984.01.07.
Talán a 31 éves, 8-szoros bolgár válogatott labdarúgó a legnagyobb fogás a PMFC számára, hiszen Makriev személyében egy igazán tapasztalt, gólerős támadót sikerült a vezetőknek a Mecsekaljára csábítani. A labdarúgó a Levszki Szófia csapatában nevelkedett, de később megfordult a városi rivális CSKA-nál is. Már 17 éves korára bolgár bajnoknak vallhatta magát, hiszen bajnoki mérkőzésen a 2000-01-es szezonban debütált a Levszki nagycsapatában. A következő szezonban is pályára léphetett a bolgár pontvadászatban és ismét bajnok lett, így 2002 nyarán, 18 évesen, már kétszeres bajnokként távozott Olaszországba, ahol az milánói Inter játékosa lett. Ugyan a Serie A-ban nem lépett pályára, de sokat tanult az ott eltöltött fél esztendő alatt. Később igazi „világjáró” lett, hiszen megfordult a svájci másodosztályú Bellinzona és Chiasso csapataiban, a lengyel Górnik Zabrze, a francia Dijon, az orosz Krylya Sovetov, az ukrán Oleksandria gárdáiban. Maradandót alkotott a szlovén NK Maribornál, ahol másfél szezont töltött, ami alatt egy bajnoki bronz és két kupa ezüstéremmel gazdagodott az éremkollekciója. A 2006-07-es idényben, 13 góllal, a 4. helyen végzett a szlovén góllövőlistán. De jó szívvel gondolnak rá az izraeli MS Ashdod szurkolói is. Az izraeli évek alatt sem vesztette el góllövő cipőjét és két szezonban is tíz gól felett termelt a bajnokságban (2008-09 – 11 gól, 2009-10 – 12 gól). Később ismét hazai vizekre evezett és újra magára öltötte a Levszki mezét, amelyben, a 2013-14-es bajnokságban pályára lépett mind a 26 bajnoki mérkőzésen és 7 gólt szerzett. 2014 őszén Hong Kongban kötött ki, a South China csapatában 1 mérkőzésen 1 gólt lőtt, majd a télen elfogadta a PMFC ajánlatát.

Ivor Weitzer
Születési idő: 1988.05.24.
A korábbi horvát utánpótlás válogatott középpályás Rijekában született és a HNK Rijeka csapatánál kezdett el futballozni. Később több horvát klubnál is megfordult. Játszott az Orijent Rijeka, a NK Pomorac, az Istra 1961 és az NK Zadar csapataiban. Légiósként a bosnyák első osztályú NK Siroki Brijeget erősítette, de futballozott az iráni Malavan Bandarban is. Legjobb eredményét a HNK Rijeka csapatával érte el, a 2012-13-as szezonban horvát bajnoki bronzérmet szerzett és 21 mérkőzésen 3 gólt lőtt. Pécsre az NK Zadartól érkezett, ahol ősszel 19 mérkőzésen 3 gólt volt a statisztikája.

Branko Pauljevic
Születési idő: 1989.06.12.
A szerb labdarúgó eddig csak hazájában futballozott, sorrendben az FK Vozdovac, FK Big Bul Bacinci, FK Hajduk Kula, FK Senta, FK Partizan Beograd, és az FK Radnicki Nis csapataiban. A szerb szuper ligában először a Hajduk futballistájaként kapott állandó játéklehetőséget. Ezek után 2012-ben felfigyelt rá a Partizán, ahol bajnokcsapat tagja lehetett, igaz „csak” 5 mérkőzésen lépett pályára a 2012-13-as szezon során. Pécsre a Radnicki csapatától igazolt.

Branko Ojdanic
Születési idő: 1990.06.21.
A bosnyák futballista Bajna Lukában látta meg a napvilágot és csak hazai klubokban rúgta a labdát. Amit tudni érdemes a pályafutásáról: játszott az FK Laktasi, NK Iskra Bugojno, FK Slavija Sarajevo és az FK Kozara Gradiska csapataiban. Legjobb eredményét a Slavijával érte el, a 2012-13-as idényben 7. helyen végzett a boszniai Premier Ligában. Pécsre csapat nélküliként érkezett.

Mario Tadejevic
Születési idő: 1989.08.28.
A horvát labdarúgó Rijekában született és a helyi HNK Rijeka csapatában lett élvonalbeli futballista, ez a 2009-10-es szezonban történt. Következő idényét az akkor másodosztályú NK Pomoracnál töltötte, aztán ismét Rijekában futballozott egy idényt. 2012 nyarán légiósnak állt, a bosnyák FK Sarajevo játékosa lett, ahol két év alatt két érmet – egy-egy bajnoki ezüst és bronzérmet – szerzett és kupát nyert. 2014 őszén nem volt klubja, így csapat nélküliként érkezett Pécsre.

Tags:

Szólj hozzá!