03 október 2011 ~ 0 Comments

Pécsi MFC – Kaposvári Rákóczi 1:1

Az elmúlt hétvégén rendezték a labdarúgó NB.I. 11. fordulóját, amely programjában szombat 18 órai kezdettel a PMFC – Kaposvár mérkőzés is szerepelt. A mérkőzésre mind a rendezőség, mind pedig a szurkolók igen intenzíven készülődtek, hiszen köztudott, hogy a hazai fanatikusok nem ápolnak jó viszonyt a „szomszéd vár” szurkolóival.

16 óra előtt néhány perccel érkeztem meg a pécsi stadionba, ahová körülbelül velem egy időben érkeztek meg a hazai labdarúgók. A vendégcsapatot szállító busz korábban érkezhetett, hiszen a kaposvári játékosok már a pálya talajának a minőségét vizsgálgatták. Nem sokkal később, sikerült néhány hiányzó aláírást begyűjtenem, így az autogram kollekcióm is bővült pár új dedikálással. A fotózás sem maradhatott el, amely keretein belül készült néhány közös kép a labdarúgókkal, illetve a vezetőedzőkkel is.

Este fél 6 tájban már csoportosan érkeztek a szurkolók, a 6 órai kezdésre pedig szép számú nézősereg gyűlt össze. A dél-dunántúli rangadót a vendég Kaposvár kezdte jobban, ami helyzetekben is megmutatkozott, majd a 23. percben Milan Perics révén a vezetést is megszerezték a vendégek. A következő percben a PMFC támadója, Andorka Péter kapott egy kiváló labdát, amellyel egészen az ellenfél 16-osán belülre vágtázhatott, majd gólra váltva a ziccert, a hazai publikum óriási örömére egalizált! Így döntetlen állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben átvette az irányítást a hazai csapat. A Pécs sorra vezette az egyre veszélyesebb támadásokat, amelyek végén nem egyszer, csak a szlovák kapus bravúrjainak volt „köszönhető” hogy 1-1 maradt az eredményjelzőn. Mészáros mester az utolsó tíz percben, mindent egy lapra feltéve, három csatárral rohamoztatta a kaposvári kaput, de az eredmény nem változott, 1-1-es döntetlen lett a vége. Ezzel a hazai csapat maradt a tabella 5. helyén, ami önmagában egy nagyon szép eredmény, az már más kérdés, hogy győzelem esetén felléphetett volna a dobogó harmadik fokára.

Én azt mondom, ne legyünk telhetetlenek, hiszen a hazai piros-feketék többször szemet gyönyörködtető akciókat vezettek, amit a pécsi publikum hangos tapssal honorált. Igaz a kaposvári csapatnak is voltak helyzetei, amelyeket egy kivételével Dibusz Dénes magabiztosan hárított, viszont úgy érzem, ha csak egy kicsivel is, de jobb volt a hazai csapat. A mérkőzés legjobbja/legjobbjai nálam a kapusok (Dibusz és Hajdúch) voltak, jól futballozott még a pécsi csapatkapitány Regedei Csaba és a gólszerzők (Perics illetve Andorka) szemfülessége mindenképpen említésre méltó a részemről.

Szólj hozzá!