18 március 2010 ~ 0 Comments

Babócsy András – 20 év profi labdarúgó csapatok kapujában

Babócsy András többszörös finn bajnok kapus, hosszú és eredményes labdarúgó pályafutást mondhat magáénak.

A korábbi kiváló „portás” 1967. május 19-én született Budapesten, és már fiatalon jó viszonyba került a labdával. Az interjú bemutatja, hogy hogyan is alakult „Babó” labdarúgó pályafutása, a kezdeti lépésektől, az aktív játék befejezéséig.

Hol és hogyan kezdődött labdarúgó pályafutásod?
- Pályafutásom a szárnypróbálgatással kezdődött. Barátommal fogtuk magunkat és a legközelebb lévő egyesületbe, a Törekvés SE-be mentünk, és azt mondtuk – „csókolom, szeretnénk itt focizni”. Mint középpályás kezdtem itt játszani, majd kis szünet után már a kapus poszton folytattam. Beneveztünk a bajnokságba ahol az első meccset az Úttörő Stadion elitcsapatával játszottunk. Az eredmény lehangoló volt, 9-1! Hazai pályán játszottunk, így ez sokkoló volt. Nem emlékszem, hogy védtem vagy sem, de az Úttörő Stadion, ott a meccsen leigazolt. Így elkerültem a Margitszigeti sportcentrumba, ahol több bajnoki címet is nyertünk.

Mikor kerültél a Vasas labdarúgó csapatához, illetve miként teltek az ott eltöltött évek, hogyan lettél NB.I.-es futballista?
- 14 éves voltam, akkor szemelt ki magának a Vasas SC, ahol többek között Mészöly Gézával játszottam együtt. Teltek az évek, Tamás Gyula kapusedző vezetésével készültünk, majd indult a Junior bajnokság, így a kiöregedő ifiket nem adták kölcsön, hanem megtartották. Kisvártatva bevonultam katonának, akkor kölcsönadtak a Honvéd Osztyapenkó SE csapatának Budaörsre, ahol másfél évet az NB.III.-ban játszottam. Sok nagyszerű meccset játszottunk, akkor még volt színvonala az NBIII.-nak, többek között futballoztam Ebedli és Weimper elleni is a harmadosztályban. A katonaság után visszarendeltek a Vasashoz, akkor voltam 21 éves. A bundabotrány miatt eltiltott Andrusch Józsi helyére kellett beugranom pár meccsre, azok voltak az első bemutatkozásaim, amik nem sikerültek fényesen, a csapat romokban hevert. Azóta barátommá lett – az akkor már „rutinos róka” – Komjáti Bandival, győztük számolni a kapott gólokat. Rövid idő után, Andrusch Józsit – akit szintén barátomként tisztelek, sokat tanultam tőle – felmentették, úgyhogy visszakerültem a kispadra. 1991 nyarán Andrsuch Józsi visszavonult, így hát ketten maradtunk Hámori Zsigával, akkor Gellei Imre volt az edzőnk. Az első három meccsre Hámori „Zsiga” kapott bizalmat, de mivel nem szerepeltünk jól, megkaptam a lehetőséget, amit 1994 tavaszáig nem is engedtem ki a kezemből, amikor sajnos egy komoly sérülést szenvedtem, mivel akkor már Sáfár Szabi volt a tartalékom, így a helyettesítés zökkenőmentesen zajlott.

Több mint 100 bajnoki mérkőzésen őrizted a Vasas kapuját, ahol jól is érezted magad, mégis 1994 nyarán a Stadler FC csapatához igazoltál. Miért?
- 1994 nyarán úgy döntöttem, hogy átigazolok a Stadlerhez, mivel még sérülésem nem jött teljesen rendbe, nem volt biztos, hogy vissza tudok állni a Vasas kapujába, a Stadlernek meg egy „féllábú” Babócsy is nagyon kellett, hogy bent maradjon az NB.I.-ben. Stadler Józsi bácsi nagy örömére sikerült is a kitűzött célt elérni!

Ennek ellenére  úgy döntöttél, hogy pályafutásodat az MTK-ban folytatod.
- Így igaz, 1995 nyarán átmentem az MTK-ba, Kisteleki István elnök invitálására. Sztárcsapat volt készülőben, Illés Béla, Szekeres Tomi, Csertői Aurél, Kuttor Attila, Hamar Pista és más neves játékosok voltak a keretben, Babos Gabi volt a másik kapus.

Hogyan alakult a karriered az MTK-nál?
- Nem túl sikeresen. Bicskei Bertalan vezetésével jól kezdtünk, de aztán megromlott a viszony közte és az elnök úr között, így távoznia kellett, amit én is megszenvedtem, hiszen az elnök úr Babos Gabit kezdte favorizálni. Egy szó, mint száz, úgy döntöttem, hogy átigazolok a Békéscsabára.

Békéscsabán sem töltöttél el sok időt, majd néhány esztendő alatt több csapatnál is megfordultál. Miért váltottál gyakran csapatot?
- Fogalmam sincs. A kérdésedre csak annyit tudok válaszolni, hogy elkezdődött egy vándorlás, amiben elgondolás és logika nem volt, fél év után Pécsre mentem majd újabb fél év és a III.kerületi TTVE következett. 1998 telén pedig, óriási szerencsével kikerültem Kínába, ahol a Kanton csapatába játszottam egy fél évet.

Kínából Finnországba igazoltál, ahol – így utólag már kijelenthetjük – sikerekben gazdag éveket töltöttél. Megkérlek, hogy összegezd a finneknél eltöltött közel 8 évet.
- 1998 nyarán megkerestek Finnországból, és mivel a Kínai csapatok fizetni nem szeretettek, ezért áttettem a székhelyem Finnországba, az FC Haka csapatába, ahol rögtön meg is nyertük a 1998-as bajnokságot, majd a 1999-est és a 2000-est is zsinórban. Abban az évben beállítottuk a máig élő gólnélküliségi rekordot 882 perccel. Keith Armstrong volt az edző az alatt az idő alatt. 2002 év elején viszont szerződést kötött a Helsingin JK csapatával, ahová kisvártatva követtem. Ott folytatódott a sikersorozat 2002-es és a 2003-as bajnokság megnyerésével, amit 2003-ban egy kupagyőzelemmel is megfejeltünk. A kupadöntőben az Allianssi Vantaa kapujában Rácz Robi barátom állt velem szemben. Az év legjobb kapusa címet ezek után nem adhatták másnak, mint nekem. A 2004-es évem nem sikerült, aztán 2005-ben, levezetésként még egy évet játszottam a Finn II. osztályban, majd 2006-ban hazaköltöztünk.

Miután hazajöttél, a Budaörs csapatában folytattad a játékot. Miért éppen Budaörs, illetve motivált-e még valami?
- Hazatérésem után úgy gondoltam, hogy még néhány évet elfocizgatok, így került képbe az NB.III.-as Budaörs csapata, de mivel megnyertük a bajnokságot, az NB.II.-ben találtam magam.

Mikor fejezted be az aktív játékot?
- 2009 tavaszán már csak, mint kapusedző vállaltam feladatot a csapatban. Az elmúlt év nyarán pedig elköszöntem a csapattól.

Jelenleg mivel foglalkozol?
- Az ősszel megkeresett az FTC utánpótláscsapata, azóta, mint utánpótlás kapusedző dolgozom a népligetben.

Sok sikert kívánok az előtted álló feladatokhoz!
- Köszönöm.

Névjegy:

Név: Babócsy András
Születési idő: 1967.05.19.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 168/-
Válogatott mérkőzés/gól: -/-

Csapatai:

Törekvés SE (1978-ig),
Úttörő Stadion (1978-81),
Vasas SC (1981-94)
közben a katonaidő alatt másfél évig  Honvéd Osztyapenkó SE,
Stadler FC (1994-95),
MTK FC (1995-96),
Békéscsabai Előre FC (1996 tavasz),
Pécsi MFC (1996 ősz),
III. Kerületi TVE (1997 tavasz),
Guangzsu Songri (kínai, 1998 tavasz),
FC Haka Velkeakoski (finn, 1998-2001 ősz),
Helsingin JK (finn, 2002 tavasz-2004 ősz),
FC Hämeenlinna (finn, 2005),
Budaörs SC (2006 tavasz-2009)

Kiemelkedő eredményei:

5-szörös Finn Bajnok (1998, 1999, 2000, 2002, 2003),
1-szer Finn Kupagyőztes (2003)

Tags: , ,

Szólj hozzá!