31 január 2010 ~ 2 Comments

Tóth Balázs – Ózdról indulva lett belga kupagyőztes labdarúgó

Tóth Balázs a KRC Genk és a Magyar Válogatott labdarúgója, Ózdon született 1981. szeptember 24-én.

A kiváló középpályás már 8 évesen az Ózd igazolt labdarúgója volt. Jelenleg 33 válogatott mérkőzéssel a háta mögött, Belgiumban él és futballozik. Hogyan is jutott el idáig? Azt a vele készített interjúból megtudhatják.

Ha jól tudom, Ózdon kezdtél el futballozni. Mikor lettél igazolt labdarúgó, és meddig futballoztál az Ózdi csapatban?
- Igen, jól tudod! Ózdon születtem és ott is nőttem fel. 1989-ben lettem igazolt labdarúgója az ÓFC- nek és ott játszottam egészen 1996-ig.

Tehát 1996-ig fociztál Ózdon. Utána melyik csapatban folytattad a pályafutásodat?
- 1996 nyarán váltottam csapatot és kerültem Székesfehérvárra, a Videoton csapatához.

Miért, illetve hogyan jött a megkeresés és mi döntött a Fehérváriak mellett?
- A családommal arra a döntésre jutottunk, hogy a fejlődésem érdekében, 16 évesen eljött az idő, hogy csapatot váltsak és egy első osztályú klubban, próbáljam ki magam. A Videotonba én jelentkeztem próbajátékra, még pedig azért, mert igazán jó és eredményes munka folyt az utánpótlás nevelésben.

Akkoriban, álmodtál-e futballkarrierről?
- Igen, álmodoztam karrierről, és nagyon szerettem volna NB.I.-es játékos lenni, ami később sikerült is.

Volt-e fiatal korodban példaképed, kedvenc játékosod, illetve kedvenc csapatod?
- Fiatalon Zinedine Zidane és Augustine Jay Jay Okocha játéka nagyon tetszett. A kedvenc csapat nálam a Barcelona, gyerekkorom óta nekik drukkolok.

Mikor és hol debütáltál az NB.I.-ben, és hogy sikerült a bemutatkozásod?
- A bemutatkozásom az első osztályban jól sikerült. 2000 szeptemberében a Videoton – Vasas mérkőzésen léptem pályára először az élvonalban. Csongrádi Ferenc volt a vezetőedző, én kezdőként kaptam szerepet, az összecsapást 1:0-ra megnyertük, számomra máig egy nagyon szép emlék!

2004 őszén még Fehérváron játszottál, majd 2005 tavaszától a török Malatyaspor csapatában. Miért választottad Törökországot?
- Igen, 2005 januárjában igazoltam a Malatyasporba. A török bajnokság nagyon erős és nekem egy nagy kihívás volt. Ki szerettem volna próbálni magam egy igazán kemény bajnokságban. Utólag úgy érzem, hogy jó döntés volt, hiszen rengeteget erősödtem és tanultam keleten.

A Malatyaspornál futballoztál 2006 nyaráig, majd a Kayseri Erciyess csapatához igazoltál, és egy szezont – 2006-07 – töltöttél ott. Miért igazoltál át másik török csapathoz?
- Sajnos a Malatyaspor csapatával kiestünk az első osztályból 2006 nyarán. Az igazság az, hogy nem akartam török másodosztályban játszani, a válogatott miatt is fontosnak éreztem, hogy az élvonalban focizzam. Voltak más csapatok, akik érdeklődtek utánam, a Malatyaspor viszont nem szándékozott eladni, de 2006 augusztusában jött az első osztályú Kayseri Erciyess, és egy évre kölcsön vett.

Milyen volt a törököknél töltött két és fél év, hogy sikerült a beilleszkedés, illetve hogyan szoktál hozzá az ottani kultúrához és az ételekhez?
- A Törökországban töltött idő egy nehéz időszak volt. Nagyon kemény edzéseink voltak minden egyes tréningen a maximumot kellett nyújtani, mert 3-4 másik játékos is várt a játék lehetőségre. Minden első osztályú csapatnak van egy edzőcentruma, ezt úgy kell elképzelni, mint egy kisebb hotelt, körben futballpályák, konditerem, étterem és minden játékosnak van egy szobája. Rengeteg időt, heti 3-4 napot töltöttünk ott, szinte nem is volt szabadidőnk. Az ország is óriási, ezért minden alkalommal, napokkal mérkőzés előtt már elutaztunk, ha idegenben kellett játszanunk. A török nyelvvel hamar megbarátkoztam, 1 év alatt jól megtanultam törökül, és a foci is jól ment, így a beilleszkedéssel és a kultúrával nem volt problémám. Jól kijöttünk a csapattársaimmal, mikor eligazoltam Törökországból, még egy Koránt (iszlám szentírás) is kaptam tőlük ajándékba. A keleti ételekkel csak az elején gyűlt meg a bajom. Miután eligazoltam Malatya-ba, az első hónapban voltak gyomor problémáim, de később kiderült, hogy ezen minden külföldi csapattársam átesett. Később nagyon megszerettem, és a mai napig is nagyon szívesen látogatok török éttermeket.

Térjünk vissza a futballra, 2007-ben Török kupa-ezüstérmes lettél.
- Igen, a Kayseri Erciyesspor-al sikerült török kupadöntőt játszanom Izmirben, ahol a 90. percben kapott góllal 1-0-s vereséget szenvedtünk a Besiktas csapatától.

2007 nyarán igazoltál a Genk-hez. Miért választottad Belgiumot, Törökország után?
- 2007 nyarán még 1 éves szerződés kötött a Malatyaspor csapatához, de mialatt én a Kayseri-nél voltam kölcsönben, a Malatya-nak nem sikerült visszakerülni az első osztályba és többek között ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom a belga élvonalban remeklő KRC Genk csapatának ajánlatát.

Hogy sikerült beilleszkedni Belgiumban?
- A beilleszkedéssel szerencsére itt sem volt gond, egy kiváló csapatba kerültem. Remekül ment a játék és rövidesen igen jó barátom lett Ivan Bosnjak csapattársam. Sok időt töltöttem vele és a családjával. Az sem hátrány, hogy ha az ember külföldön találkozik magyar emberekkel, és mint tudjuk a későbbiekben Tőzsér Dániel a csapattársam lett, valamint 2009 januárjától a kedvesem is kiköltözött hozzám.

Már több mint két éve a Genk labdarúgója vagy, a tavalyi szezon végén kupagyőztesek lettetek, viszont az eddigiekkel ellentétben, az ősszel kevés játéklehetőséget kaptál. Értékelnéd a Genk-nél töltött időszakot, illetve a saját véleményed szerint mi az oka annak, hogy az utóbbi időben kevesebbet játszol?
- Az elmúlt két év Genk-ben számomra sikeresnek mondható, ugyanis sok játéklehetőséget kaptam, és mindkét évben megkaptam az ezüstcipőt. Ezt a szurkolók szavazzák meg, a csapat három legjobb játékosának az év végén arany, ezüst és bronz cipőt adnak át. A tavalyi év a csapatnak is sikeres volt, hiszen megnyertük a belga kupát. 2:0-ra legyőztük a Mechelen csapatát a brüsszeli olimpiai stadionban 50 ezer ember előtt. Azt, hogy miért kapok kevesebb játéklehetőséget nyártól, azt sajnos én sem tudom. Új edző jött a csapatunkhoz júniusban és más játékosoknak szavazott bizalmat. Dolgoztam és dolgozom is nagyon keményen az edzéseken, mert én az elvégzett munkában hiszek és remélem, hogy minél hamarabb megkapom a lehetőséget, és élni is fogok vele.

Meddig szeretnél még Genk csapatában futballozni?
- 2007 nyarán 3 éves szerződést kötöttem a KRC Genk-el, de 2009 januárjában a klub még 2 évvel meghosszabbította a szerződésem, tehát jelen pillanatban 2012-ig engem szerződés köt a klubhoz, és nem tervezem, hogy másik csapatba igazoljak. Természetesen, ha egy jobb lehetőség adódna a jövőben, akkor átgondolnám a dolgot, de most az a célom, hogy visszaszerezzem a helyem a kezdőben.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve, mit szeretnél még elérni?
- Szeretném próbára tenni magam a jövőben, egy erősebb bajnokságban, és szeretnék kijutni a magyar válogatottal Európa vagy világbajnokságra.

Szeretnél-e valaha még magyar klubcsapatban játszani? Ha igen, akkor melyikben?
- A közel jövőben nem tervezem, hogy magyar klubcsapatban focizzam, de ha később hazatérek, akkor a Videoton csapata az, ami a legközelebb áll hozzám, hiszen ott mutatkoztam be az élvonalban, és onnan lettem magyar válogatott is.

Meddig szeretnél még focizni, és pályafutásod befejezése után mivel szeretnél foglalkozni?
- Szeretnék még sokáig aktívan futballozni, 34-35 éves koromig, de ehhez nagyon jó fizikai állapotra van szükség és a szerencse sem mellékes, hogy az embert elkerüljék a sérülések. Arra, hogy a pályafutásom után mivel szeretnék foglalkozni, már gondoltam, de úgy érzem, lesz még időm átgondolni a jövőben. Annyit tudok, hogy terveim között szerepelnek a futballal kapcsolatos dolgok, és vállalkozással kapcsolatos tervek is.

Térjünk rá a magyar válogatottra! Túl vagy már 30 mérkőzésen a nemzeti csapatban. 2004. február 19-én a lettek ellen debütáltál a válogatottban. Milyen volt a bemutatkozás? Hogy ment a játék? Volt-e lámpalázad?
- Tisztán és nagyon szívesen emlékszem vissza arra az estére. Kezdőként léptem pályára az első válogatott mérkőzésemen, végig játszottam, és győztünk a lettek ellen 2:1-re. Jól ment a játék az összecsapáson, úgy érzem, hogy jól sikerült a bemutatkozásom a válogatottban. Lámpalázam a mérkőzés előtt volt, de ahogy elkezdődött az összecsapás, a lámpaláz eltűnt és csak a játékra figyeltem.

Hogyan értékeled a válogatottnál eltöltött éveket?
- Ha egy labdarúgó meghívót kap a válogatottba, az óriási megtiszteltetés. Ez minden játékos álma, hogy saját hazájának a válogatottjában játsszon. Az elmúlt években voltak kiváló eredményeink, sok szép élmény, de olyan mérkőzések is voltak, amik számunkra nem alakultak a legjobban. A jövőben remélem még sok jó meccset fogunk játszani, és még eredményesebbek leszünk.

Mi a véleményed, mi lehet az oka annak, hogy nem tudtok kiugró eredményt elérni, pedig jó néhány nemzetközi szinten is elismert labdarúgó alkotja a keretet.
- A jelen nemzetközi futballja nagyon erős! Számos erős csapat és kiváló képességű labdarúgó van. Nagyon nehéz kiugró eredményt elérni, ez csak akkor lehetséges, ha kiváló formában játsszuk végig a mérkőzéseinket.

Céljaid a válogatottban: milyen eredményeket szeretnél elérni, illetve gondolkodtál-e azon, hogy mi lenne az a válogatottsági szám, amit el szeretnél érni?
- Céljaim között szerepel, hogy kijussunk a válogatottal a következő Európa-bajnokságra vagy a világbajnokságra. Nagy vágyam, hogy részt vehessünk egyszer egy ilyen megmérettetésen. A válogatottsági számról azt gondolom, hogy ahogy a múltban, úgy a jövőben is minden egyes lejátszott válogatott mérkőzésnek nagyon örülök, de ha elérem az 50. mérkőzésem a nemzeti csapatban, akkor nagyon boldog leszek.

Több edzővel is dolgoztál már. Ki az akitől, vagy kik azok, akiktől a legtöbbet tanultad, illetve akinek a keze alatt a legtöbbet fejlődtél?
- Gyerekkoromban édesapám rengeteget foglalkozott velem és sokat tanultam tőle. Ő mindig minden mérkőzésem megnézi, ha teheti. Sokat adok a véleményére. A Videotonban Csongrádi Ferenc vezetőedző adta meg a lehetőséget arra, hogy bemutatkozzam az NB.I.-ben, és folyamatosan játéklehetőséghez jutottam. Ez fontos volt, hiszen sokat tudtam tanulni a lejátszott mérkőzéseken és edzéseken. A Videotonban még Bicskei Bertalan és Csertői Aurél keze alatt kiváló mérkőzéseket játszottunk. Sokat gyakoroltuk a csapatjátékot, és igazi csapatként, értünk el szép sikereket. A Törökországban eltöltött évek alatt Ziya Dogan foglalkozott velem a legtöbbet, sokat fejlődtem fizikálisan, valamint egy igazán agresszív és gyors foci ritmusát sikerült felvennem. A válogatottban pedig Ervin Koeman-tól szintén hasznos dolgokat tanultam.

Nem maradt más, mint hogy sok sikert kívánjak neked az elkövetkező évekhez.
- Köszönöm szépen.

Névjegy:

Név: Tóth Balázs
Születési idő: 1981.09.24.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 115/16
Válogatott mérkőzés/gól: 33/-

Csapatai:

Ózd FC (1989-1996),
Videoton FC Fehérvár (1996-2004 ősz),
Malatyaspor (török, 2005 tavasz-2006),
Kayseri Erciyesspor (török, 2006-07),
KRC Genk (belga, 2007-től)

Kiemelkedő eredményei:

Magyar kupa-ezüstérmes (2000-01),
Török kupa-ezüstérmes (2006-07),
Belga Kupagyőztes (2008-09)

Tags:

2 Responses to “Tóth Balázs – Ózdról indulva lett belga kupagyőztes labdarúgó”

  1. Ságodi 1 február 2010 at 15:53 Permalink

    Amennyiben lehet akkor ez egy még jobb interju volt szerintem mint az előző.
    Látszik hogy fejlődsz!Csak igy tovább!
    Érdekse volt egy ilyen ember pályafutását megismerni!Jó választás volt Cimpám!
    Petya

  2. Laci 3 február 2010 at 17:54 Permalink

    Halihó!

    Igen ilyen emberek kellenek a magyar válogatottba. Intelligens vannak, céljai és szeret a hazája válogatottjában játszani! Eddig is ő volt az egyik kedvencem a válogatottban, de most már a kedvenc:)
    Hajrá!


Szólj hozzá!