07 március 2012 ~ 1 Comment

Mátyus János – út a KSI-től, a 34-szeres válogatottságon át, Rákospalotáig

Mátyus János hosszú és eredményes labdarúgó pályafutást tudhat maga mögött. Az igaz, hogy első osztályú bajnoki címért járó aranyérmet nem őriz a vitrinben, de több hazai nagycsapatban is játszott, külföldön pedig a német és az osztrák Bundesligában futballozott, illetve megfordult a skót Premier League-ben is.

A korábbi 34-szeres válogatott labdarúgóval a Pécsi Teremkupán beszélgettem, ahol részletesen beszélt játékos pályafutásáról, jelenlegi edzői munkájáról és jövőbeli terveiről.

A szokásos kérdéssel kezdem: Hol és mikor kezdtél el futballozni?
- Gyakorlatilag, amióta az eszemet tudom csak a labda érdekelt, így már egészen kicsi koromban elkezdtem focizni és arra készültem, hogy majd egyszer futballista leszek. Ez az álmom nyolc évesen, 1983-ban vált valóra, amikor a KSI igazolt labdarúgója lettem.

Hogyan teltek utánpótlás éveid?
- Sajnos a 80-as évek végén megszűnés szélére jutott a KSI, így a BVSC-ben folytattam tovább a sportot, ahol akkoriban nagyon jó utánpótlás nevelés folyt, majd 1992-ben a Kispestre igazoltam, ott egy ideig még az ifjúsági csapatot erősítettem, de idővel az NB.I.-ben is bemutatkozhattam.

Abban az időben a Honvéd játékoskerete nagyon erős volt. Neked, mint akkori fiatal labdarúgónak, mit jelentett ez?
- Az akkori Honvéd nagyon jó csapat volt, a felnőtt keret nagyobbik része a válogatottban is szerepelt és rajtam kívül is csak egy-két hasonló korú fiatal „titán” tartozott a kerethez. A mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor, abban a Kispesti csapatban szerepelhettem, hiszen olyan nagyszerű játékosoktól tanulhattam, mint például Illés Béla, Halmai Gábor, Pisont István, Bánfi János, csakhogy néhány nevet említsek.

Volt-e példaképed?
- Igen volt. Az én mindenkori példaképem az nem más, mint Puskás Ferenc! Igaz, hogy játszani már nem láttam, de óriási hatással volt rám, mint ember illetve a sportpályafutása alatt elért eredményeit is maximálisan tisztelem.

1998-ban a Ferencvároshoz szerződtél. Mi vezetett oda, hogy elhagyd azt a klubot, ahol sok szép siker részese lehettél?
- Én a Kispestre mindig jó szívvel fogok visszagondolni, hiszen ott lett belőlem NB.I.-es labdarúgó, később pedig a klub játékosaként magyar kupagyőzelmet is ünnepelhettem, de tudni kell rólam, hogy én igazából gyerekkorom óta Ferencváros szurkoló vagyok és annak ellenére, hogy imádtam a Honvédot, szerettem volna a Fradiban játszani. Aztán 1998-ban eljött az idő, megkerestek a Ferencvárostól, én pedig örömmel mondtam igent. A két klub szurkolói között már akkoriban is volt némi ellentét és azt vettem észre, hogy a zöld-fehér klub fanatikusai némi fenntartással fogadták a leigazolásomat, de miután új klubomban jól sikerült a bemutatkozásom, azután, úgy éreztem, hogy befogadtak és nagyon megszerettek a szurkolók.

A szavaidból azt veszem ki, hogy számodra egy álom teljesült azzal, hogy az Üllői útra igazolhattál, másfél esztendő után, mégis távoztál a Fraditól. Miért?
- Nézd, akkor én már válogatott labdarúgó voltam, ezáltal több nemzetközi mérkőzésen is pályára léptem, amelyeken rendszerint külföldi klubok megfigyelői ültek a lelátón. Valószínű, hogy egy-két ilyen alkalommal engem is megfigyeltek, hiszen 1999 évelején megkerestek engem illetve Fradi vezetőségét a Bundesliga II-ben szereplő Cottbustól. Minden szinten sikerült a megegyezés, hiszen a németek megvásároltak a Ferencvárostól és félmillió márkáért cserébe az Energie Cottbus labdarúgója lettem.

Külföldön, közel hat esztendőn át, három különböző csapatban illetve országban rúgtad a labdát. Hogyan gondolsz vissza „légiós” éveidre? – kérlek, részletesen mutasd be az olvasóknak azt a három csapatot, ahol „állomásoztál”
- Amikor kikerültem Németországba, akkor a Cottbus másodosztályú volt, de a szezon végén már a feljutást ünnepelhettünk. Az akkori időszak egy szép emlék a számomra, hiszen az osztályváltást követően, két évig futballozhattam a Bundesliga I-ben, ahol sok tapasztalatot szereztem, a csapatnál pedig nagyon jól éreztem magam. 2002-ben, amikor lejárt a szerződésem a német csapatnál, akkor úgy gondoltam, hogy jó lenne Anglia felé venni az irányt, és mivel a skót Hibernian vezetői megkerestek, így hát azonnal igent mondtam az ajánlatukra. Igaz, hogy nem Angliába, hanem Skóciába kerültem, de annak ellenére, hogy az első három hónapot sérülés miatt kénytelen voltam kihagyni, fantasztikusan éreztem magam. Ha választanom kéne, a külföldi karrierem során legjobban talán Skóciában éreztem magam. Egészen döbbenetes, ami ott a futballt körülveszi, a szurkolók fanatikusan imádják a futballt, rengeteg néző van a mérkőzéseken, ahol nagyon jó hangulatot teremtenek. Abban az időben nem volt olyan egyszerű dolog a szigetországban játszani, mint manapság, hiszen munkavállalási engedélyhez és nagyon sok egyéb szabályhoz volt kötve, hogy én ott futballozhassak, ezért egy év után távozni kényszerültem. Ekkor jött az Admira ajánlata, amit elfogadtam. Két évet futballoztam a bécsi csapatban, ahol nagyon jól ment a játék, de nem csak a futball miatt marad emlékezetes számomra az osztrák időszak, hanem azért, mert akkor nősültem meg, és akkor született az első kisfiam János, amikor Admira labdarúgója voltam.

Ausztria után pedig hazajöttél és a Győri ETO futballistája lettél. Mi volt az, ami „hazahozott” közel hat esztendő légióskodás után?
- Az Admirától el kellett jönnöm, hiszen az utolsó hónapokban már anyagi gondokkal küzdött a klub, több labdarúgó távozott, később sajnos ki is estek az első, majd pedig a másodosztályból. Szép időszak volt az ott töltött két év, de váltanom kellett és mivel komoly érdeklődés volt a Győri ETO részéről, így szó szerint hazatértem, hiszen Győrben születtem.

2007-ben visszatértél korábbi csapatodhoz a Ferencvároshoz, majd egy szezon után Tatabányára szerződtél. Miért váltottál rövid időn belül kétszer is klubot?
- Győrben lejárt a szerződésem és a Ferencváros megkeresett, hogy segítsek nekik a másodosztályból való feljutáshoz. Sajnos nem kerültünk fel, de számomra élmény volt a Fradiban játszani, aztán pedig Tatabányára kerültem, ahol még közel két szezont futballoztam.

Tehát mondhatjuk, hogy Tatabányára „levezetni” mentél?
- Szó sincs róla! Még aktívan futballoztam, addig a maximumra törekedtem és úgy gondolom, hogy Tatabányán sem okoztam csalódást. Végeredményben az aktív játékot is csak azért hagytam abba, mert azzal keresett meg Kutasi Róbert a REAC akkori ügyvezetője, hogy legyek a csapat vezetőedzője. Váratlanul ért az ajánlata, de néhány nap gondolkodási idő után igent mondtam a felkérésre és így egyik napról a másikra befejeztem, lezártam a játékos pályafutásomat.

Amelybe 34 válogatott szereplés is benne van! Ha értékelned kellene a válogatottban eltöltött négy évet, mit mondanál?
- Azt, hogy óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy hivatalosan 34-szer húzhattam magamra a válogatott szerelést, és az, hogy válogatott labdarúgóként a himnuszt halhattam, az egy fantasztikusan jó érzés volt! Egyetlen dolog miatt van csak hiányérzetem, mégpedig, hogy a válogatottal nem kerültünk ki világversenyre, hiszen egy labdarúgó, amikor elkezd futballozni, akkor az a cél vezérli, hogy legyen stabil csapattag a klubjában, majd legyen válogatott, végül pedig hazáját képviselhesse valamelyik világversenyen. Nekem az első két dolog megadatott, a harmadik sajnos nem, de úgy gondolom, hogy amit tudtam, azt kihoztam magamból a válogatottban is. Amikor 2002-ben Skóciába szerződtem, akkor kiestem a körforgásból és már nem sikerült visszakerülnöm a legjobbak közé, de még egyszer említem, hogy a nemzeti csapatnál eltöltött négy év az óriási megtiszteltetés és fantasztikus érzés volt számomra.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
- Szeretnék sikeres edző lenni! Ezen belül a legfontosabb most az, hogy meglegyen a PRO licencem, hiszen ahhoz, hogy valaki az első osztályban edző lehessen, ahhoz kell ez a papír. Ha minden jól megy, akkor ez év tavaszának a végén, esetleg a nyár elején már meglesz.

Sok sikert és kitartást kívánok az előtted álló feladatokhoz!
- Köszönöm szépen.
Névjegy:

Név: Mátyus János
Születési idő: 1974.12.20.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 175/22
Német Bundesliga I. mérkőzés/gól: 46/3
Válogatott mérkőzés/gól: 34/3

Csapatai:
KSI (1983-88),
BVSC (1988-92),
Kispest-Honvéd FC (1992-98),
Ferencvárosi TC (1998-1999 ősz),
FC Energie Cottbus (német, 2000 tavasz-2002),
Hibernian FC (skót, 2002-03),
VFB Admira Wacker Mödling (osztrák, 2003-05),
Győri ETO FC (2005-07),
Ferencvárosi TC (2007-08),
FC Tatabánya (2008-10)

Eredményei:
Magyar Bajnoki Ezüstérmes (1993-94, 1998-99),
Magyar Kupagyőztes (1995-96),
Magyar Kupa Ezüstérmes (1993-94)

One Response to “Mátyus János – út a KSI-től, a 34-szeres válogatottságon át, Rákospalotáig”

  1. Gál Tibor 9 március 2012 at 18:02 Permalink

    Szeva Cimpám!
    Újfent csak azt mondhatom hogy profi a cikk,csak így tovább!
    Reméljük előbb-utóbb észreveszi valami burnyák a tehetségedet valamelyik nagyobb sport újságból!Üdv.Tibi.


Szólj hozzá!