30 október 2009 ~ 0 Comments

Világbajnoki bronzérmes az U20-as Magyar labdarúgó válogatott – 1. rész

Néhány héttel ezelőtt, október 16.-án a kora esti órákban, rég nem tapasztalt labdarúgás őrület söpört végig Magyarországon, hiszen „utánpótlás” labdarúgóink felnőttek a feladathoz és három hetes fárasztó sorozat után felrakták az „i”- re a pontot, az Egyiptomi fővárosban, Kairóban, megszerezték az U20-as labdarúgó világbajnokságon a bronzérmet!

Az alábbi három részes írásból megtudhatják, honnan is indult ez a kiváló „kis” csapat.

1. rész

Világbajnoki bronzérmes az U20-as Magyar labdarúgó válogatott – 2. rész >>
Világbajnoki bronzérmes az U20-as Magyar labdarúgó válogatott – 3. rész >>

Kezdjük az elején. Hét évvel ezelőtt a Bozsik program segítségével Both József mester, tehetséges fiatalokból álló gárdát kezdett el összerakni. A csapat néhány év múlva már kiváló eredményeket ért el, amit egy hosszú, de kiváló munka gyümölcsének tekinthetünk. 2005 őszét írtunk, már akkor reflektorfénybe került a társaság.

A 2005-06-os U17-es Európa-bajnoki sorozatban nagyon jól szerepelt csapatunk. Az első selejtező körre hazai környezetben, Zalaegerszegen, kerülhetett sor és a 10. csoportból, csoportelsőként továbbjutottunk. A gárda mindhárom ellenfelét legyőzve (Magyarország – Albánia 5-1, Magyarország – Ciprus 2-0, Magyarország – Skócia 2-0) kilenc gólt szerzett és csak egyet kapott.

Következhetett a második „elit” kör. Fiataljaink a 2. csoportba kaptak besorolást. Itt, rendező országként Portugália látszott a legnagyobb riválisnak, de a fiúk ezt az akadályt is vették. A három mérkőzésen (Portugália – Magyarország 1-1, Magyarország – Ukrajna 4-0, Svédország – Magyarország 0-4) 8-1-es gólaránnyal hét pontot szerezve csoportelső lett, és egyben kvalifikálta magát Luxemburgba, az Eb nyolcas döntőjébe.

Az Európa-bajnokságra tehát Luxemburgban, 2006 májusában került sor. A végeredmény jónak mondható, három mérkőzés (Magyarország – Oroszország 0-1, Luxemburg – Magyarország 0-4, Spanyolország – Magyarország 2-0), három pont és 5. helyezés a tornán.

Összefoglalva a mérkőzéseket: Oroszország ellen kimondottan jól játszottunk az első félidőben, de fölényünket nem sikerült gólra váltani, pedig Dudás Ádám révén még a kapufát is eltaláltuk. A második játékrészben aztán az oroszok domináltak, és végül a 78. percben szerzett góllal meg is nyerték a mérkőzést. Luxemburgon az első félidei gyengébb játék ellenére, a második félidőben simán átléptünk.

A továbblépés szempontjából sorsdöntő spanyolok elleni mérkőzésen az első negyedóra után hátrányba kerültünk. Majd, véleményem szerint kiegyenlített játék folyt a pályán egészen a 69. percig, amikor is, Lengyel Dánielt kiállították. Innentől kezdve nem sok esélyünk maradt a továbbjutásra, sőt a végén a Barcelona jelenlegi sztárja Bojan Krkic még egy 11-est is értékesített, így esélyeink – hogy az elődöntőbe kerüljünk – teljesen szertefoszlottak.

Az akkori Eb sorozatban már kilenc olyan játékos játszott, aki az idei Vb bronzérmes keretben is szerepelt. Íme a kilenc játékos névsora (a játékosok neve után a mérkőzésszám illetve a gólok száma szerepel): Debreceni András 9/-, Dudás Ádám 9/3, Gulácsi Péter 2/-, Koman Vladimir 9/1, Németh Krisztián 9/11, Présinger Ádám 8/-, Simon András 2/-, Simon Ádám 3/-, Szekeres Adrián 6/-. Németh Krisztián kilenc mérkőzésen elért tizenegy gólja mindenképpen említésre méltó, illetve amit még meg kell jegyezni, hogy a szezon közben Debreceni András, Németh Krisztián és a későbbi csapatból Korcsmár Zsolt debütálhatott a magyar első osztályban.

A 2006-07-es szezon néhány változást hozott. Játékosaink különböző korosztályokban is megmutathatták tudásukat. Kezdjük a legfiatalabbakkal, „még” mindig az U17-es korosztályhoz tartozott Gulácsi Péter, Simon András és testvére Simon Ádám. Ők, 2006 őszén illetve 2007 tavaszán Eb-selejtezőkön vettek részt. Gulácsi két, még a Simon fivérek András és Ádám öt-öt mérkőzésen lépett pályára.

Magyarország végül az „elit” körből nem jutott be az Eb nyolcas döntőjébe. Jelzés értékű viszont, hogy Simon András az öt mérkőzésen négy gólt szerzett. Az U18-as válogatottban is többen játszottak. Például, 2007 tavaszán egy Szlovákiai nemzetközi tornán 4-2-re győztünk a Cseh utánpótlás csapat ellen, ahol pályára lépett Szekeres, Présinger és Simon András, Simon két gólt szerzett a mérkőzésen.

Lépjünk feljebb. Az U19-es korosztályban már megvillanthatta tehetségét az idősebbek között Debreceni, Dudás, Korcsmár és Németh. Az Eb-selejtezőkön szintén az „elit” körbe, de sajnos onnan a nyolcas döntőbe már nem jutó csapatban Debreceni András, Dudás Ádám és Korcsmár Zsolt egyaránt két mérkőzést játszott, Németh Krisztiánnak pedig hat mérkőzés jutott melyeken nyolc gólt jegyzett.

Büszkeségeink, még az U20-as sőt az akkori U21-es csapatban is futballozhattak. Az U20-ban Debreceni András egy, Korcsmár Zsolt pedig három mérkőzést játszhatott, az U21-ben Korcsmár két, Németh Krisztián egy mérkőzésen lépett pályára. Már akkor látszott, hogy egy kis odafigyeléssel nagyon jó eredményekre lehet képes ez a korosztály. Mint az adatok is mutatják, néhány játékosra már a két-három évvel idősebbeknél is számítottak, ami megmutatja, hogy a srácok évről-évre óriási fejlődésen mentek keresztül.

A 2006-07-es szezonban, Dudás Ádám és Simon András bemutatkozhattak a magyar első osztályban, Koman Vladimir pedig a Sampdoria játékosaként, négy mérkőzést játszott az olasz Serie A-ban.

Világbajnoki bronzérmes az U20-as Magyar labdarúgó válogatott – 2. rész >>
Világbajnoki bronzérmes az U20-as Magyar labdarúgó válogatott – 3. rész >>

Szólj hozzá!