Turi Zsolt – akinek mindennél többet jelent Garami mester véleménye
Egy téli napon, hosszasan beszélgettem a PMSC egykori kiváló középpályásával, Turi Zsolttal, aki idén lesz 48 éves. Ez azért is fontos, mert tavaly tavasszal még aktívan futballozott, igaz már nem a Pécs vagy az Újpest labdarúgójaként okozott fejfájást az ellenfeleknek, hanem az akkori, Baranya megyei II. osztályú Görcsöny KSK játékosaként.
A kétszeres bajnoki ezüstérmes labdarúgó részletesen mesélt a piros-fekete, illetve a lila-fehér mezben eltöltött évekről, az elmaradt bajnoki címről, és arról, hogy miért nem lett válogatott futballista.
A szokásos kérdéssel kezdenék: mikor és hol kezdtél el futballozni?
- Már kicsi gyerekként megtetszett ez a sportág és hát, ahogy nőttem, egyre biztosabb voltam benne, hogy labdarúgó szeretnék lenni. Ennek függvényében jelentkeztem a PMSC-nél, de onnan elküldtek, majd édesapám szólt, hogy a PVSK-nál van felvétel, lementem a vasutasokhoz, ahol megfeleltem, így kezdődött el hivatalosan is a pályafutásom.
Később mégis a PMSC-nél „kötöttél ki” hogyan került erre sor?
- Igazából engem a Garami úr minden félévkor megkeresett, hogy menjek át a PMSC-hez játszani. Én ezt 1981 teléig húztam, de akkor szembesültem azzal, hogy a PVSK kiscsapat. A kiemelt serdülő bajnokságban szerepeltünk és rengeteg bírói tévedés volt a kárunkra, így viszont azt gondoltam, hogy sosem tudunk majd bajnokságot nyerni a PVSK-val, hiába volt nagyon jó csapatunk. Ezért úgy döntöttem, hogy átigazolok a PMSC-be.
Hogyan jellemeznéd azokat az éveket, amikor még serdülő, majd ifjúsági futballistaként rúgtad a „bőrt” ?
- A PVSK-nál és a PMSC-nél is nagyon jól éreztem magam, kimondottan jó csapataink voltak, jó társaság jött össze. Az sem véletlen, hogy ifi szinten egy kiváló csapatunk volt, hiszen addigra kovácsolódott össze egy olyan csapat, ahol már olyan meghatározó labdarúgók játszottak, mint például a Márton Gabi, vagy a Tomka Jani, akik szintén a PVSK-tól jöttek át. Rajtuk kívül még rengetegen igazoltak az egyik klubtól a másikhoz, és így fordulhatott elő, hogy ifi szinten mindent megnyertünk, amit lehetett.
A sok szép utánpótlás siker után a nagycsapathoz kerültél és az NB.I.-es debütálásodra sem kellet évekig várnod.
- Ez így igaz. Mindenkinek, aki egyszer elkezd futballozni az az álma, hogy egyszer bemutatkozhasson az első osztályban. Nekem ez megadatott és ezúton is szeretném megköszönni az edzőimnek, hogy sokat tettek azért, hogy én NB.I.-es játékos legyek, persze ehhez kellettem én is és a társak is. Abban az időben nagyon jó csapatunk volt, teljesen más volt a közeg, mint manapság, szinte csak saját nevelésű labdarúgója volt a csapatnak, „bevándorló” csak elvétve fordult elő. A debütálásom nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen 1985 májusában hazai pályán a Fradi elleni teltházas mérkőzésen mutatkoztam be az NB.I.-ben.
Milyen volt számodra az a tavasz?
- A hátralévő mérkőzéseken mind szóhoz jutottam, így hét mérkőzésen sikerült két gólt szereznem. Hozzáteszem, nem vagyok egy görcsölős, izgulós típus, már a Ferencváros ellen majdnem betaláltam, de végül Debrecenben szereztem az első gólomat, ahol 2-1 re nyertünk, a Dárdai Pali és az én gólomra, a Mörtel Béla válaszolt. A második tavaszi gólomat egy büntetőből szereztem – mivel a Garami Józsi bácsi engem jelölt ki a Tatabánya ellen.
Majd jött a bajnoki ezüstérem, később a Magyar Kupagyőzelem, a sajnálatos sérülésed és a bajnoki bronz. Hogyan élted meg, hogyan értékeled azokat az éveket?
- Én úgy gondolom, hogy két különböző korszakról beszélhetünk, hiszen az ezüstérmes csapat zömében saját, vagy a megyén belüli játékosokból tevődött össze, a kupagyőztes, illetve a bronzérmes csapatban viszont már több olyan labdarúgó szerepelt, aki a megyén kívülről jött, gondolok Én itt a Lehota Pityura, Czéh Lacira, Bódog Tamásra, de még sorolhatnám a neveket. De más különbséget is említhetek. Amíg az ezüstérmes csapatunknál nagyobb hangsúlyt fektettünk a védekezésre, addig a bronzérmes gárdánál támadó futballt játszottunk. Megítélésem szerint ott nagy sanszunk volt arra, hogy megnyerjük bajnokságot, csak hát Én is és a Bódog Tomi is kiestünk a középpályáról, ami érzékenyen érintette a csapatot. Akkoriban hármakat, négyeket lőttünk több csapatnak is. Egy jól erőkből álló Újpestnek, Videotonnak négyet a Fradinak hármat rúgtunk. Tehát az ezüstcsapatunk egy nagyon egységes, masszív csapat volt megfelelő taktikával, a bronzcsapat pedig egy kreatív, technikás, nagyon sok jó képességű labdarúgóval a keretben. A sérülésem egy másfél éves kínszenvedés volt. Az első műtét után sajnos sürgettem a visszatérést, elkapkodtam a dolgot. Talán ha nem kapkodok, akkor nem kellett volna négyszer megműteni az Achilleszemet, a végén már plasztikázni is kellett. A másik nagy gond az volt, hogy akkoriban Magyarországon gyerekcipőben járt a sportorvoslás. Amíg ugyanezzel a sérüléssel a Jürgen Klinsmann kihagyott tíz napot, addig nekem minden műtét után hónapokat kellett kihagynom. Nem volt egy vidám időszak, bár Én mindig optimista voltam és arra gondoltam, hogy mielőbb visszatérjek, de a harmadik műtét után azt mondta az orvos, hogy abba kell hagyjam a labdarúgást. Végül megtaláltam az az orvost – Dr. Gőbel Gyulának hívják és nagyon nagy szeretettel gondolok rá – aki elvégezte a negyedik műtétet és ugyanúgy tudtam folytatni a pályafutásomat. Persze az a másfél év nem telt el nyomtalanul, hiszen előtte azt sem tudtam, hogy mi az a sérülés, aztán később jöttek a kisebb-nagyobb izomsérülések, mivel saját magamnak kellett újraépíteni magamat, nekem kellett rájönni, hogy mit kell csinálnom, ez többé-kevésbé sikerült is, de a későbbi sérüléseim szerintem már ennek tudhatóak be.
A sérülések után azért nem sikerült olyan rosszul a visszatérésed, hiszen 1993 nyarán Újpestre szerződtél. Hogyan kerültél a fővárosi lila-fehérekhez?
- Ez egy érdekes történet volt! Itt Pécsen lejárt a szerződésem és nem is számítottak rám, ugyanakkor megkeresett a Ferencváros, hogy igazoljak hozzájuk, közben jött a Garami Józsi bácsi – ő akkor már az Újpest vezetőedzője volt – hogy igazoljak Újpestre. Én nem biztos, hogy az Újpestet választottam volna, de amíg tárgyaltunk, addig a Fradi leigazolta a Détári Lajost, én pedig úgy gondoltam, hogy nem szívesen ülnék a Détári mögött a padon, hiszen épp elég volt nekem az a másfél év, amit a sérülésem miatt kihagytam, így hát az Újpestet választottam.
Miként illeszkedtél be az új közegbe?
- A beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen akkor már ott futballozott a Lovász Feri barátom, illetve a Véber Gyuri, Aczél Zoli és a többiek már az első pillanattól elfogadtak, talán minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a játéktudásomat is elismerték. Ellenben az első bajnokin, Sopronban, ismét megsérültem, 30 perc után le kellett jönnöm a pályáról, mert megsérült a térdszalagom, tíz hétig nem is futballozhattam. Ezért az első évem kicsit felemásra sikerült, viszont a másik kettő, főleg az utolsó évem az jó lett. Nagyon jó társaság volt, a Józsi bácsi nagyon sok fiatalt beépített a csapatba és nyugodtan mondhatom, ha ott, akkor, azokban az években nem ő az edző, akkor lehet, hogy több fiatal még az NB.I. közelébe sem kerülhetett volna, és ezt nem azért mondom, mert nem ütötték volna meg a szintet. A Józsi bácsinál mutatkoztak be vagy pedig lettek állandó csapattagok, olyan tehetséges fiatalok, mint például a Szanyó Karcsi, az Egressy Gabi, vagy a Molnár Zoli. Komolyan mondom nincs az NB.I.-ben még egy olyan edző, aki ennyi fiatal játékost épített be a csapatokba, mint a Garami mester.
Mint már említettük, Pécsen bajnoki ezüstöt és bronzot szereztél, ugyanezt megismételted Újpesten is. Nincs hiányérzeted, hogy pályafutásod alatt nem szereztél felnőtt első osztályú bajnoki aranyérmet?
- Hát igen! Az 1994-95-ös szezonban óriási lehetőséget szalasztottunk el, hiszen őszi szezon után, még vezettünk a nagy rivális Ferencváros előtt, aztán a tavasszal elherdáltuk az előnyt és sajnos „csak” ezüstérmesek lettünk. Rákövetkező évben pedig bronzérmet szereztünk.
Miért jöttél el Újpestről?
- Ennek több összetevője is van. Egyik, hogy 1996 nyarán nem marasztaltak Újpesten, az új szakmai stáb nem velem képzelte el a jövőt. Aztán hoztam több rossz döntést is. Az első az volt, amikor még a télen (1996 év elején) kint voltunk Izraelben, edzőtáborban, akkor megkeresett két ottani csapat, hogy igazoljak hozzájuk, de nem tettem.
Miért?
- Garami Józsi bácsi kérte, hogy maradjak, hiszen jól ment a játék és versenyben voltunk a bronzéremért a bajnokságban. Én pedig maradtam. Igaz, hogy tavasszal jól ment a játék, kilenc mérkőzésen négy gólt szereztem, ennek ellenére lehet, hogy rosszul döntöttem, mert mint előbb is említettem, nem marasztaltak a nyáron.
Másik rossz döntés?
- A Tóth Béla szeretett volna Keszthelyen egy NB.I.-es csapatot létrehozni és valamilyen szinten elköteleztem magam, ez azért történt, mert nem tudtak megvásárolni, sem a Vác, sem a Békéscsaba, mert hat és fél millió volt a vételáram, az Újpest pedig hallani sem akart kölcsönadásról. Végül nem sikerült Keszthelyen összehozni a dolgokat, úgy ahogy a Béla szerette volna, így „kútba” esett a keszthelyi szerződés. Közben utolsó mentsvárként bejelentkezett értem Pécsről a DD Gáz, ők kapásból kifizették volna értem kért összeget.
Ezek után hogy-hogy csak fél évig futballoztál a „gázműnél”?
- Én mondtam a DD Gáznál, hogy kössünk amatőr szerződést, hiszen akkor csak ötszázezer forintot kellett volna kifizetniük az Újpestnek. Ők ebbe elsőre nem mentek bele és azt mondták, hogy ki fogják fizetni az Újpest által kért hat és fél millió plusz áfát. Aztán rájöttek, hogy „hülyeséget” csinálnak, a Tüske Csaba felvilágosította őket, így azonnal felbontottuk a profi szerződésemet és kötöttünk egy amatőr szerződést. Ezért viszont az Újpest pert indított. Végül, én jöttem ki jól az egészből! Hiszen a nyáron amúgy is szabadon igazolhatóvá váltam volna, de mivel ők vissza akarták állítani a profi szerződésemet – elvesztették a pert az Újpest ellen és ki kellett fizetniük az eredeti vételárat – így elkezdtem velük én is pereskedni és megnyertem a pert. Így már a télen ingyen igazolhatóvá váltam.
Hová igazoltál ezután?
- A PMFC-hez.
Meddig voltál ott?
- Sajnos csak fél évig, mivel Kiss Laci volt az vezetőedzőnk és volt vele egy vitám, ezért nem igazán számolt velem, így a nyáron eljöttem a PMFC-től.
Ezek után hol folytattad?
- Abban az évben nagyon megcsömörlöttem a profi futballtól, illetve ajánlataim sem voltak hazai kluboktól. Nagyon bántott, hogy szeretett klubomtól egy olyan ember, egy olyan vezetőség küldött el, aki nulla volt az akkori és nulla a mai magyar futballban is, és ezt megtehették velem. Végül egy osztrák harmadosztályú csapatnál kötöttem ki próbajátékon, szerettek volna feljutni a másodosztályba és úgy gondolták, hogy ehhez én hozzásegíthetem őket. Nem is volt semmi gond a játékommal, rúgtam három gólt a próbajátékon, de ismét falnak ütköztem, hiszen a szabályok szerint fél évet ki kellett volna hagynom, hogy játszhassak. Így az ottani elnök lemondott rólam. Ezek után a negyedosztályú Fürstenfeld csapatához kerültem. Később osztrák harmad, majd ismét negyed osztályban futballoztam, egészen addig, amíg nem ért egy újabb sérülés.
Mi történt utána?
- Kint nem várták meg még felépülök, így Réfi Gabi invitálására, Bicsérdre szerződtem. Később megfordultam Harkányban, majd tíz évet futballoztam játékos-edzőként Pellérden. Onnan pedig Görcsönybe mentem még fél évre.
Van-e még valami motivációd?
- Csak egy valami vezérelt az utóbbi években, az hogy játsszak, nem pedig a pénz. Görcsönyben például már nem pénzért játszottam, hanem azért hogy segítsek, mert szüksége volt rám a csapatnak.
Így az interjú végéhez közeledve megkérdezném: Fájó pont-e számodra, hogy sosem voltál felnőtt szinten válogatott?
- Nekem, abban az időben sokkal nehezebb volt bekerülnöm a válogatottba, mivel nagyon sok jó játékos volt a posztomon, ezzel nem a saját tudásomat szeretném lekicsinyíteni, csak a tényeket közlöm. Természetesen van hiányérzetem! Úgy gondolom, hogy kaphattam volna legalább egy-két alkalmat a bizonyításra, de ami tény, hogy a posztomon egy Détári Lajos, vagy egy Bognár Gyuri, klasszis labdarúgók voltak, mögöttük esetleg csak kiegészítő ember lehettem volna, mondom ezt úgy, hogy nincs baj az önbizalmammal. Sokkal fájdalmasabb pont a számomra, hogy az ifi válogatottba nem válogattak be akkor, amikor bajnokság gólkirálya voltam és azokat a játékosokat, akik velem szemben álltak a pályán és válogatottak voltak, őket minden egyes mérkőzésen lefociztam! Ez nagyobb fájó pont!
Mit tartasz pályafutásod csúcsának?
- Nagy dolognak tartom, hogy ennyi NB.I.-es mérkőzést tudtam játszani, és ha megnézzük, hogy nagyjából minden negyedik mérkőzésemen gólt szereztem a középpályáról, akkor az önmagáért beszél. Szintén nagy dolog, hogy Újpesten játszhattam, illetve hogy kilenc alkalommal szerepeltem az utánpótlás válogatottban, ezt mind pályafutásom csúcsának tartom. De a legnagyobb dolog mégis csak az, ahogy Garami József nyilatkozik rólam, az mindennél többet ér számomra!
Kik voltak azok a játékosok, akikkel a legjobban megértetted magad a pályán?
- Nagyon jó volt játszani az ezüstérmes Pécsből a Lovász Ferivel, a Róth Antival, a Toma Árpival, a Dárdai Palival, itt majdnem az egész csapatot felsorolhatnám. Azt tudni kell, hogy itt a Lovász Feri áll a legközelebb hozzám, mivel gyerekkorunk óta nagyon jó a kapcsolatunk. Újpesten a Ferin kívül említhetném, a Véber Gyurit, a Kecskés Zolit, a Wukovics Lacit, a Jenei Sanyit, ezek a játékosok mind nagyon jó képességű labdarúgók voltak és öröm volt velük futballozni.
Volt-e példaképed?
- Kimondottan példaképem nem volt. Sokszor még a tv-ben sem néztem a mérkőzéseket, mert lent fociztunk a fiúkkal. Viszont ha valamit, vagy valakiket mindenképpen ki kell emelnem, akkor az 1978-as argentin-holland vb-döntő, az nagy hatással volt rám. Később – már játékosként – Ruud Gullit, Diego Maradona, és Zinédine Zidane játéka tetszett. Magyar szinten Nagy Imrét és Törőcsik Andrást említeném.
Kérlek, beszélj a közelmúltról, illetve terveidről a jövőre nézve.
- Évek óta utánpótlás vonalon dolgozom, és nagyon szeretem ezt csinálni. Mind a kicsikkel, mind pedig a nagyokkal öröm és óriási kihívás dolgozni és nem utolsó sorban, nagyon felkészültnek kell lenni. A jövőben természetesen jó lenne majd előrébb lépni és felnőtt csapatokkal – akár az NB.III.-ban vagy az NB.II.-ben – foglalkozni. De ha utánpótlás vonalon maradok örökre én azt is szívesen csinálom!
Legyen ez a végszó! Köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál.
- Én köszönöm.
Névjegy:
Név: Turi Zsolt
Születési idő: 1966.10.18.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 214/50
Válogatott mérkőzés/gól: -/-
Csapatai játékosként:
Pécsi VSK (1977-1980 ősz),
Pécsi MSC (1981 tavasz-1993),
Újpesti TE (1993-96),
Pécs ’96 FC (1996 ősz),
SC Fürstenfeld (osztrák, 1997 ősz),
ASK Baumgarten (osztrák, 1998 tavasz),
SV Kukmirn (osztrák, 1998 ősz),
Bicsérd KSE (1999 tavasz),
Harkány SE (1999-2000 ősz),
Pellérd SE (2001 tavasz-2012 ősz),
Görcsöny KSK (2013 tavasz)
Kiemelkedő eredményei játékosként:
2-szeres Magyar bajnoki ezüstérmes (1985-86, 1994-95),
2-szeres Magyar bajnoki bronzérmes (1990-91- sérülés miatt nem játszott a szezonban, de érmet kapott, 1995-96),
1-szer Magyar Kupagyőztes (1989-90),
1-szer Magyar kupa-ezüstérmes (1986-87),
Magyar Ifjúsági Bajnok és 33 góllal a bajnokság Gólkirálya (1983-84),
Magyar Ifjúsági Kupagyőztes (1984-85)
Csapatai edzőként:
Pellérd SE – játékosedző (2001-12), közben
Pécsi VSK – U8 (2002-03),
Pécsi Góliát (2003-07),
Pécsi MFC (2007- ) – U12-U19-ig mindegyik korosztállyal dolgozott.
Egy téli napon, hosszasan beszélgettem a PMSC egykori kiváló középpályásával, Turi Zsolttal, aki idén lesz 48 éves. Ez azért is fontos, mert tavaly tavasszal még aktívan futballozott, igaz már nem a Pécs vagy az Újpest labdarúgójaként okozott fejfájást az ellenfeleknek, hanem az akkori, Baranya megyei II. osztályú Görcsöny KSK játékosaként.
A kétszeres bajnoki ezüstérmes labdarúgó részletesen mesélt a piros-fekete, illetve a lila-fehér mezben eltöltött évekről, az elmaradt bajnoki címről, és arról, hogy miért nem lett válogatott futballista.
A szokásos kérdéssel kezdenék: mikor és hol kezdtél el futballozni?
- Már kicsi gyerekként megtetszett ez a sportág és hát, ahogy nőttem, egyre biztosabb voltam benne, hogy labdarúgó szeretnék lenni. Ennek függvényében jelentkeztem a PMSC-nél, de onnan elküldtek, majd édesapám szólt, hogy a PVSK-nál van felvétel, lementem a vasutasokhoz, ahol megfeleltem, így kezdődött el hivatalosan is a pályafutásom.
Később mégis a PMSC-nél „kötöttél ki” hogyan került erre sor?
- Igazából engem a Garami úr minden félévkor megkeresett, hogy menjek át a PMSC-hez játszani. Én ezt 1981 teléig húztam, de akkor szembesültem azzal, hogy a PVSK kiscsapat. A kiemelt serdülő bajnokságban szerepeltünk és rengeteg bírói tévedés volt a kárunkra, így viszont azt gondoltam, hogy sosem tudunk majd bajnokságot nyerni a PVSK-val, hiába volt nagyon jó csapatunk. Ezért úgy döntöttem, hogy átigazolok a PMSC-be.
Hogyan jellemeznéd azokat az éveket, amikor még serdülő, majd ifjúsági futballistaként rúgtad a „bőrt” ?
- A PVSK-nál és a PMSC-nél is nagyon jól éreztem magam, kimondottan jó csapataink voltak, jó társaság jött össze. Az sem véletlen, hogy ifi szinten egy kiváló csapatunk volt, hiszen addigra kovácsolódott össze egy olyan csapat, ahol már olyan meghatározó labdarúgók játszottak, mint például a Márton Gabi, vagy a Tomka Jani, akik szintén a PVSK-tól jöttek át. Rajtuk kívül még rengetegen igazoltak az egyik klubtól a másikhoz, és így fordulhatott elő, hogy ifi szinten mindent megnyertünk, amit lehetett.
A sok szép utánpótlás siker után a nagycsapathoz kerültél és az NB.I.-es debütálásodra sem kellet évekig várnod.
- Ez így igaz. Mindenkinek, aki egyszer elkezd futballozni az az álma, hogy egyszer bemutatkozhasson az első osztályban. Nekem ez megadatott és ezúton is szeretném megköszönni az edzőimnek, hogy sokat tettek azért, hogy én NB.I.-es játékos legyek, persze ehhez kellettem én is és a társak is. Abban az időben nagyon jó csapatunk volt, teljesen más volt a közeg, mint manapság, szinte csak saját nevelésű labdarúgója volt a csapatnak, „bevándorló” csak elvétve fordult elő. A debütálásom nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen 1985 májusában hazai pályán a Fradi elleni teltházas mérkőzésen mutatkoztam be az NB.I.-ben.
Milyen volt számodra az a tavasz?
- A hátralévő mérkőzéseken mind szóhoz jutottam, így hét mérkőzésen sikerült két gólt szereznem. Hozzáteszem, nem vagyok egy görcsölős, izgulós típus, már a Ferencváros ellen majdnem betaláltam, de végül Debrecenben szereztem az első gólomat, ahol 2-1 re nyertünk, a Dárdai Pali és az én gólomra, a Mörtel Béla válaszolt. A második tavaszi gólomat egy büntetőből szereztem – mivel a Garami Józsi bácsi engem jelölt ki a Tatabánya ellen.
Majd jött a bajnoki ezüstérem, később a Magyar Kupagyőzelem, a sajnálatos sérülésed és a bajnoki bronz. Hogyan élted meg, hogyan értékeled azokat az éveket?
- Én úgy gondolom, hogy két különböző korszakról beszélhetünk, hiszen az ezüstérmes csapat zömében saját, vagy a megyén belüli játékosokból tevődött össze, a kupagyőztes, illetve a bronzérmes csapatban viszont már több olyan labdarúgó szerepelt, aki a megyén kívülről jött, gondolok Én itt a Lehota Pityura, Czéh Lacira, Bódog Tamásra, de még sorolhatnám a neveket. De más különbséget is említhetek. Amíg az ezüstérmes csapatunknál nagyobb hangsúlyt fektettünk a védekezésre, addig a bronzérmes gárdánál támadó futballt játszottunk. Megítélésem szerint ott nagy sanszunk volt arra, hogy megnyerjük bajnokságot, csak hát Én is és a Bódog Tomi is kiestünk a középpályáról, ami érzékenyen érintette a csapatot. Akkoriban hármakat, négyeket lőttünk több csapatnak is. Egy jól erőkből álló Újpestnek, Videotonnak négyet a Fradinak hármat rúgtunk. Tehát az ezüstcsapatunk egy nagyon egységes, masszív csapat volt megfelelő taktikával, a bronzcsapat pedig egy kreatív, technikás, nagyon sok jó képességű labdarúgóval a keretben. A sérülésem egy másfél éves kínszenvedés volt. Az első műtét után sajnos sürgettem a visszatérést, elkapkodtam a dolgot. Talán ha nem kapkodok, akkor nem kellett volna négyszer megműteni az Achilleszemet, a végén már plasztikázni is kellett. A másik nagy gond az volt, hogy akkoriban Magyarországon gyerekcipőben járt a sportorvoslás. Amíg ugyanezzel a sérüléssel a Jürgen Klinsmann kihagyott tíz napot, addig nekem minden műtét után hónapokat kellett kihagynom. Nem volt egy vidám időszak, bár Én mindig optimista voltam és arra gondoltam, hogy mielőbb visszatérjek, de a harmadik műtét után azt mondta az orvos, hogy abba kell hagyjam a labdarúgást. Végül megtaláltam az az orvost – Dr. Gőbel Gyulának hívják és nagyon nagy szeretettel gondolok rá – aki elvégezte a negyedik műtétet és ugyanúgy tudtam folytatni a pályafutásomat. Persze az a másfél év nem telt el nyomtalanul, hiszen előtte azt sem tudtam, hogy mi az a sérülés, aztán később jöttek a kisebb-nagyobb izomsérülések, mivel saját magamnak kellett újraépíteni magamat, nekem kellett rájönni, hogy mit kell csinálnom, ez többé-kevésbé sikerült is, de a későbbi sérüléseim szerintem már ennek tudhatóak be.
A sérülések után azért nem sikerült olyan rosszul a visszatérésed, hiszen 1993 nyarán Újpestre szerződtél. Hogyan kerültél a fővárosi lila-fehérekhez?
- Ez egy érdekes történet volt! Itt Pécsen lejárt a szerződésem és nem is számítottak rám, ugyanakkor megkeresett a Ferencváros, hogy igazoljak hozzájuk, közben jött a Garami Józsi bácsi – ő akkor már az Újpest vezetőedzője volt – hogy igazoljak Újpestre. Én nem biztos, hogy az Újpestet választottam volna, de amíg tárgyaltunk, addig a Fradi leigazolta a Détári Lajost, én pedig úgy gondoltam, hogy nem szívesen ülnék a Détári mögött a padon, hiszen épp elég volt nekem az a másfél év, amit a sérülésem miatt kihagytam, így hát az Újpestet választottam.
Miként illeszkedtél be az új közegbe?
- A beilleszkedéssel nem volt gond, hiszen akkor már ott futballozott a Lovász Feri barátom, illetve a Véber Gyuri, Aczél Zoli és a többiek már az első pillanattól elfogadtak, talán minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a játéktudásomat is elismerték. Ellenben az első bajnokin, Sopronban, ismét megsérültem, 30 perc után le kellett jönnöm a pályáról, mert megsérült a térdszalagom, tíz hétig nem is futballozhattam. Ezért az első évem kicsit felemásra sikerült, viszont a másik kettő, főleg az utolsó évem az jó lett. Nagyon jó társaság volt, a Józsi bácsi nagyon sok fiatalt beépített a csapatba és nyugodtan mondhatom, ha ott, akkor, azokban az években nem ő az edző, akkor lehet, hogy több fiatal még az NB.I. közelébe sem kerülhetett volna, és ezt nem azért mondom, mert nem ütötték volna meg a szintet. A Józsi bácsinál mutatkoztak be vagy pedig lettek állandó csapattagok, olyan tehetséges fiatalok, mint például a Szanyó Karcsi, az Egressy Gabi, vagy a Molnár Zoli. Komolyan mondom nincs az NB.I.-ben még egy olyan edző, aki ennyi fiatal játékost épített be a csapatokba, mint a Garami mester.
Mint már említettük, Pécsen bajnoki ezüstöt és bronzot szereztél, ugyanezt megismételted Újpesten is. Nincs hiányérzeted, hogy pályafutásod alatt nem szereztél felnőtt első osztályú bajnoki aranyérmet?
- Hát igen! Az 1994-95-ös szezonban óriási lehetőséget szalasztottunk el, hiszen őszi szezon után, még vezettünk a nagy rivális Ferencváros előtt, aztán a tavasszal elherdáltuk az előnyt és sajnos „csak” ezüstérmesek lettünk. Rákövetkező évben pedig bronzérmet szereztünk.
Miért jöttél el Újpestről?
- Ennek több összetevője is van. Egyik, hogy 1996 nyarán nem marasztaltak Újpesten, az új szakmai stáb nem velem képzelte el a jövőt. Aztán hoztam több rossz döntést is. Az első az volt, amikor még a télen (1996 év elején) kint voltunk Izraelben, edzőtáborban, akkor megkeresett két ottani csapat, hogy igazoljak hozzájuk, de nem tettem.
Miért?
- Garami Józsi bácsi kérte, hogy maradjak, hiszen jól ment a játék és versenyben voltunk a bronzéremért a bajnokságban. Én pedig maradtam. Igaz, hogy tavasszal jól ment a játék, kilenc mérkőzésen négy gólt szereztem, ennek ellenére lehet, hogy rosszul döntöttem, mert mint előbb is említettem, nem marasztaltak a nyáron.
Másik rossz döntés?
- A Tóth Béla szeretett volna Keszthelyen egy NB.I.-es csapatot létrehozni és valamilyen szinten elköteleztem magam, ez azért történt, mert nem tudtak megvásárolni, sem a Vác, sem a Békéscsaba, mert hat és fél millió volt a vételáram, az Újpest pedig hallani sem akart kölcsönadásról. Végül nem sikerült Keszthelyen összehozni a dolgokat, úgy ahogy a Béla szerette volna, így „kútba” esett a keszthelyi szerződés. Közben utolsó mentsvárként bejelentkezett értem Pécsről a DD Gáz, ők kapásból kifizették volna értem kért összeget.
Ezek után hogy-hogy csak fél évig futballoztál a „gázműnél”?
- Én mondtam a DD Gáznál, hogy kössünk amatőr szerződést, hiszen akkor csak ötszázezer forintot kellett volna kifizetniük az Újpestnek. Ők ebbe elsőre nem mentek bele és azt mondták, hogy ki fogják fizetni az Újpest által kért hat és fél millió plusz áfát. Aztán rájöttek, hogy „hülyeséget” csinálnak, a Tüske Csaba felvilágosította őket, így azonnal felbontottuk a profi szerződésemet és kötöttünk egy amatőr szerződést. Ezért viszont az Újpest pert indított. Végül, én jöttem ki jól az egészből! Hiszen a nyáron amúgy is szabadon igazolhatóvá váltam volna, de mivel ők vissza akarták állítani a profi szerződésemet – elvesztették a pert az Újpest ellen és ki kellett fizetniük az eredeti vételárat – így elkezdtem velük én is pereskedni és megnyertem a pert. Így már a télen ingyen igazolhatóvá váltam.
Hová igazoltál ezután?
- A PMFC-hez.
Meddig voltál ott?
- Sajnos csak fél évig, mivel Kiss Laci volt az vezetőedzőnk és volt vele egy vitám, ezért nem igazán számolt velem, így a nyáron eljöttem a PMFC-től.
Utána hol folytattad?
- Abban az évben nagyon megcsömörlöttem a profi futballtól, illetve ajánlataim sem voltak hazai kluboktól. Nagyon bántott, hogy szeretett klubomtól egy olyan ember, egy olyan vezetőség küldött el, aki nulla volt az akkori és nulla a mai magyar futballban is, és ezt megtehették velem. Végül egy osztrák harmadosztályú csapatnál kötöttem ki próbajátékon, szerettek volna feljutni a másodosztályba és úgy gondolták, hogy ehhez én hozzásegíthetem őket. Nem is volt semmi gond a játékommal, rúgtam három gólt a próbajátékon, de ismét falnak ütköztem, hiszen a szabályok szerint fél évet ki kellett volna hagynom, hogy játszhassak. Így az ottani elnök lemondott rólam. Ezek után a negyedosztályú Fürstenfeld csapatához kerültem. Később osztrák harmad, majd ismét negyed osztályban futballoztam, egészen addig, amíg nem ért egy újabb sérülés.
Mi történt sérülésedet követően?
- Kint nem várták meg még felépülök, így Réfi Gabi invitálására, Bicsérdre szerződtem. Később megfordultam Harkányban, majd tíz évet futballoztam játékos-edzőként Pellérden. Onnan pedig Görcsönybe mentem még fél évre.
Van-e még valami motivációd?
- Csak egy valami vezérelt az utóbbi években, az hogy játsszak, nem pedig a pénz. Görcsönyben például már nem pénzért játszottam, hanem azért hogy segítsek, mert szüksége volt rám a csapatnak.
Így az interjú végéhez közeledve megkérdezném: Fájó pont-e számodra, hogy sosem voltál felnőtt szinten válogatott?
- Nekem, abban az időben sokkal nehezebb volt bekerülnöm a válogatottba, mivel nagyon sok jó játékos volt a posztomon, ezzel nem a saját tudásomat szeretném lekicsinyíteni, csak a tényeket közlöm. Természetesen van hiányérzetem! Úgy gondolom, hogy kaphattam volna legalább egy-két alkalmat a bizonyításra, de ami tény, hogy a posztomon egy Détári Lajos, vagy egy Bognár Gyuri, klasszis labdarúgók voltak, mögöttük esetleg csak kiegészítő ember lehettem volna, mondom ezt úgy, hogy nincs baj az önbizalmammal. Sokkal fájdalmasabb pont a számomra, hogy az ifi válogatottba nem válogattak be akkor, amikor bajnokság gólkirálya voltam és azokat a játékosokat, akik velem szemben álltak a pályán és válogatottak voltak, őket minden egyes mérkőzésen lefociztam! Ez nagyobb fájó pont!
Mit tartasz pályafutásod csúcsának?
- Nagy dolognak tartom, hogy ennyi NB.I.-es mérkőzést tudtam játszani, és ha megnézzük, hogy nagyjából minden negyedik mérkőzésemen gólt szereztem a középpályáról, akkor az önmagáért beszél. Szintén nagy dolog, hogy Újpesten játszhattam, illetve hogy kilenc alkalommal szerepeltem az utánpótlás válogatottban, ezt mind pályafutásom csúcsának tartom. De a legnagyobb dolog mégis csak az, ahogy Garami József nyilatkozik rólam, az mindennél többet ér számomra!
Kik voltak azok a játékosok, akikkel a legjobban megértetted magad a pályán?
- Nagyon jó volt játszani az ezüstérmes Pécsből a Lovász Ferivel, a Róth Antival, a Toma Árpival, a Dárdai Palival, itt majdnem az egész csapatot felsorolhatnám. Azt tudni kell, hogy itt a Lovász Feri áll a legközelebb hozzám, mivel gyerekkorunk óta nagyon jó a kapcsolatunk. Újpesten a Ferin kívül említhetném, a Véber Gyurit, a Kecskés Zolit, a Wukovics Lacit, a Jenei Sanyit, ezek a játékosok mind nagyon jó képességű labdarúgók voltak és öröm volt velük futballozni.
Volt-e példaképed?
- Kimondottan példaképem nem volt. Sokszor még a tv-ben sem néztem a mérkőzéseket, mert lent fociztunk a fiúkkal. Viszont ha valamit, vagy valakiket mindenképpen ki kell emelnem, akkor az 1978-as argentin-holland vb-döntő, az nagy hatással volt rám. Később – már játékosként – Ruud Gullit, Diego Maradona, és Zinédine Zidane játéka tetszett. Magyar szinten Nagy Imrét és Törőcsik Andrást említeném.
Kérlek, beszélj a közelmúltról, illetve terveidről a jövőre nézve.
- Évek óta utánpótlás vonalon dolgozom, és nagyon szeretem ezt csinálni. Mind a kicsikkel, mind pedig a nagyokkal öröm és óriási kihívás dolgozni és nem utolsó sorban, nagyon felkészültnek kell lenni. A jövőben természetesen jó lenne majd előrébb lépni és felnőtt csapatokkal – akár az NB.III.-ban vagy az NB.II.-ben – foglalkozni. De ha utánpótlás vonalon maradok örökre én azt is szívesen csinálom!
Legyen ez a végszó! Köszönöm, hogy a rendelkezésemre álltál.
- Én köszönöm.
Névjegy:
Név: Turi Zsolt
Születési idő: 1966.10.18.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 214/50
Válogatott mérkőzés/gól: -/-
Csapatai játékosként:
Pécsi VSK (1977-1980 ősz),
Pécsi MSC (1981 tavasz-1993),
Újpesti TE (1993-96),
Pécs ’96 FC (1996 ősz),
SC Fürstenfeld (osztrák, 1997 ősz),
ASK Baumgarten (osztrák, 1998 tavasz),
SV Kukmirn (osztrák, 1998 ősz),
Bicsérd KSE (1999 tavasz),
Harkány SE (1999-2000 ősz),
Pellérd SE (2001 tavasz-2012 ősz),
Görcsöny KSK (2013 tavasz)
Kiemelkedő eredményei játékosként:
2-szeres Magyar bajnoki ezüstérmes (1985-86, 1994-95),
2-szeres Magyar bajnoki bronzérmes (1990-91- sérülés miatt nem játszott a szezonban, de érmet kapott, 1995-96),
1-szer Magyar Kupagyőztes (1989-90),
1-szer Magyar kupa-ezüstérmes (1986-87),
Magyar Ifjúsági Bajnok és 33 góllal a bajnokság Gólkirálya (1983-84),
Magyar Ifjúsági Kupagyőztes (1984-85)
Csapatai edzőként:
Pellérd SE – játékosedző (2001-12), közben
Pécsi VSK – U8 (2002-03),
Pécsi Góliát (2003-07),
Pécsi MFC (2007- ) – U12-U19-ig mindegyik korosztállyal dolgozott.
Pécsi VSK (2013 ősz- ) – Zsolt novemberben lett a PVSK vezetőedzője.
Megjegyzésként: az interjú, még november előtt készült.
