06 február 2010 ~ 7 Comments

Jubileum: 100 éves az FC Tatabánya

Az FC Tatabánya a mai napon ünnepli 100 éves jubileumát, hiszen az elmúlt évszázadban, a szurkolóinak sok örömet szerző klubbot, napra pontosan 100 évvel ezelőtt alapították.

Azt gondoltam, hogy erre a szép jubileumra készítek egy írást a Tatabányai szurkolók és a futballrajongók részére, amely összefoglalja a klub alapításától a mai napig eltelt időszak fontosabb eseményeit, úgy, mint a bajnoki ezüst és bronzérmeket, a Közép-európai kupagyőzelmeket, magyar kupadöntőket, illetve sikerült néhány egykori „klasszist” is megszólaltatni.

1910. február 6-án, Frei Ferenc bányamérnök alapította az egyesületet, Tatabányai SC néven. Az alapítást követően hozzáláttak a futballpálya megépítéséhez, amely megépítése közel fél évet vett igénybe. Az ünnepélyes pályaavatóra 1910. augusztus 21-én került sor.

A klub labdarúgói rövid időn belül szép sikereket értek el, például 1911-ben, 2-0-ra legyőzték az UTE csapatát, majd 1912-ben nyugati kerületi bajnokként, az országos vidéki bajnoki döntőben 4-2-re legyőzik a Pécsi AC-t, 4-1-re a Monori SE csapatát, és 9-1-re a népszigeti UTE-pályán a Kolozsvárt, így a csapat elnyerte a vidéki bajnoki címet. Ezzel jogot szereztek arra, hogy megmérkőzzenek a Ferencvárossal az országos bajnoki címért. Az akkori MLSZ vezetése viszont ezt másként gondolta, és eltörölte ez a szabályt, így „csak” barátságos mérkőzésre kerülhetett sor. A mérkőzést 1912. augusztus 25-én rendezték meg az Üllői úton, melyet az FTC nyert 4-3-ra. Megjegyzendő, hogy a Tatabánya mindhárom gólját, a korszak egyik legkiválóbb támadója, a későbbi magyar gólkirály, Schaffer Alfréd szerezte.

Egyébként az 1911-12-es idény egy igazi sikersorozat volt, 34 mérkőzésen 30 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség volt a csapat mérlege. Az I. világháború megtörte a csapat lendületét, hiszen a következő komolyabb sikerekre az 1930-as években került sor. 1931-ben Gallowich Tibor tanár-edző az országos amatőr bajnoki döntőbe vezette a klubbot. A döntő Székesfehérváron került megrendezésre, ahol a Tatabánya 2-2-es döntetlent ért el a fővárosi Törekvés gárdája ellen. A megismételt találkozót a fővárosban rendezték, amelyet a Törekvés nyert.

A „bányászok” a Magyar Kupában is kiemelkedően szerepeltek, hiszen az 1930-31-es kiírásban a legjobb nyolc közé, az 1931-32-es idényben pedig a legjobb négy közé jutottak úgy, hogy a négy közé kerülésért 1932. február 7-én, 2-1-es győzelmet arattak az Újpest ellen! Később a döntőbe jutásért 4-2-re vereséget szenvedtek a Hungária (MTK) csapatától.

1937-38-ban a nyugat bajnokaként ismét amatőr bajnoki döntőt játszott a csapat, ahol a Salgótarján elleni két mérkőzés (1-0 és 1-3) során, összességében alulmaradt. Ezek után lett a klub a másodosztály tagja.

Az NB.I.-re 1948-ig kellett várni, amikor is az NB.II. megnyerése után, 1948. augusztus 29-én debütált a csapat az NB.I.-ben. Azon a napon a következő összeállításban léptek pályára: Gaál – Triff-Árkosi, Szabó II – Smudla, Kónya II, Majtán – Dóra, Berki, Balla, Zsédely, Lázár. Az ellenfél a Vasas csapata volt, amelyet meglepetésre, 2-1-re legyőzött a Tatabánya! Az 1948-49-es idényt végül a 13. helyen zárta az együttes és kiesett az élvonalból. Az idény során Balla Gyula 19 bajnoki gólt szerzett.

1950 őszén – egy év kihagyás után – újra az első osztályban szerepeltek, de a 16. helyen végeztek, ami ismét kiesést jelentett. Ezután 1955 végéig az NB.II.-ben szerepeltek. Majd 1956-tól ismét NB.I.-es lett a csapat, és mindjárt a 7. helyen végzett (állt), a félbeszakadt, nem hivatalos bajnokságban.

1956-ban a klubhoz igazolt a világ egyik legjobb kapusa, Grosics Gyula. 1957 tavaszán a 8. helyet szerezte meg a bajnokságban, az 1957-58-as szezon pedig meghozta a várt eredményt, a bajnokság első felénél a csapat még vezette a bajnokságot – hazai pályán legyőzte az MTK-t 1-0-ra, a Fradit 2-0-ra, idegenben pedig a Honvédot 2-1-re – de a gyengébb tavaszi szereplés után, végül „csak” 4. helyen zárt, amivel kiérdemelte a „vidék legjobb csapata” címet. Az idény során legtöbbször a következő tizenegy lépett pályára, Lakat Károly dr. vezetésével: Grosics – Farsang, Kovács S., Lugosi – Guba, Peller – Szovják, Lahos, Dombai, Hári, Deli. A csapat 36 gólt lőtt a bajnokságban, amelyből Szovják István és Lahos László egyaránt 13 gólt szerzett.

1958-59-ben 6. hely a bajnokságban, és egy említésre méltó eredmény: hazai pályán 5-0-s győzelem a Ferencváros ellen. 1959-60-ban ismét 6. hely.

1960-ban a nemzetközi színtéren – a Közép-európai kupában – a Rudá Hvezda elleni 2-1-es győzelemmel és a 3-3-as döntetlennel, 3 ponttal járult hozzá a magyar csapatok összetett győzelméhez.

Az 1960-61-es bajnokságban, hazai pályán legyőzte a későbbi bajnok Vasast 4-2-re, az ezüstérmes Újpestet 1-0-ra, és a bronzérmes MTK csapatát 2-1-re, de az idegenben gyengébb szereplés miatt, csak a 7-dik lett. Megjegyzendő: Lahos László 15 gólt lőtt. 1961-62-ben 4. helyezés és ismét a „vidék legjobb csapata” lett a Tatabánya.

1962 nyarán a rangos Rappan kupában vitézkedett a társaság. A holland Ajax-ot mindkét alkalommal 2-1-re, a francia Nancy-t 4-0-ra és 2-1-re győzte le, a német Kaiserslautern ellen kint 2-2-es döntetlent, itthon pedig 6-2-es győzelmet ért el. A negyeddöntőben a svájci Servette gárdáját búcsúztatták 6-1-es összesítéssel, az elődöntőben pedig a Pozsonyban elért 1-1-es döntetlen után, itthon 2-1-es vereséget szenvedett a csapat.

Grosics Gyula 1962 nyarán visszavonult az aktív játéktól és átvette az éppen elköszönő Lakat dr. helyét. Az 1962-63-as szezont a 8-dik, az 1963-as őszi fél szezont pedig a 9. helyen zárta a csapat. 1964-ben már Kléber Gábor irányította a Tatabányai futballcsapatot, amellyel bajnoki bronzérmet szereztek! A következő 14 játékos lépett pályára a bronzérmes csapatban (a játékosok neve mögött a szezonbeli bajnoki mérkőzés/gól szerepel): Bíró Gyula 19/3, Csernai Tibor 26/17, Deli András 20/1, Gelei József 26, Hetényi Sándor 26/3, Juhos László 25, Laczkó Mihály 26, Léber Ottó 5, Menczel Iván 26/10, Nagy Ervin 6, Rácz Jenő 9, Szekeres József 26/7, Szepesi Gusztáv 25/6, Törőcsik Ferenc 21/1.

A Tatabányai Bányász labdarúgói közül, hárman szerepeltek – Csernai Tibor Gelei József, Szepesi Gusztáv – az 1964-es olimpiai bajnok válogatottban.

1965-ben 6. helyen végzett a csapat, majd 1966-ban Hidegkúti Nándor vezetésével ismét bronzérem. A bronzérmes kék-fehérek legtöbbször így játszottak: Gelei – Törőcsik, Kovács I., Juhos – Menczel, Laczkó – Szabó, Csernai, Szekeres, Szuromi, Solymos. Pályára léptek még: Horváth F., Rácz, Szepesi, Kovács II., Sas, Lieber, Léber és Deli. A házi gólkirályok Csernai és Szuromi lettek 11-11 góllal.

Az 1966-os világbajnokságon, Gelei és Szepesi képviselte a TBSC-t.

1967-ben, a Közép-európai kupában szerepelt a gárda, nem is rosszul, hiszen a legjobb nyolc közé kerültek azzal, hogy legyőzték az osztrák Innsbruck Wacker csapatát, majd a negyeddöntőben az olasz Fiorentina elleni 1-1-es döntetlent és az 1-0-ás vereséget követően estek csak ki.

Az 1967-es hazai pontvadászatban az 5. helyezést érte el az együttes, majd 1968-ban 7-dik, 1969-ben 8-dik, 1970-ben a fél bajnoki szezonban (tavasz) 9-dik, 1970-71-ben pedig 8-dik. 1971-72-es idényben jól szerepelt a csapat, hiszen a bajnokságban az előkelő 4. helyen végzett, a Magyar Népköztársaság Kupában pedig döntőbe jutott, ahol 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól.

Az 1972-es nyári olimpiai játékokon ezüstérmet szerzett a válogatottunk, melyben két Tatabányai labdarúgó – Rothermel Ádám és Tóth Kálmán – is játszott.

Az 1972-73-as szezon felemásra sikerült, mivel a bajnokságban csak a 11. helyen végzett a társaság, a Közép-európai kupában viszont jó sorozatot produkálva, az élen végzett – a csoportban négy mérkőzést játszott, melyből hármat megnyert: Dinamo Zágráb (1-0, 0-1), FC Bologna (3-0, 2-1). Majd a döntőben – a következő felállásban: Csepecz – Hernádi, Kovács I., Laczkó, Horváth L. – Horváth F., Göröcs (Arany) – Szabó, Takács (Zöldi), Köműves, Nagy. A címvédő jugoszláv Celik Zenica együttesét oda-vissza egyaránt 2-1-re legyőzte.

Az 1973-74-es bajnokságban az 5. helyen végzett a Tatabánya, Köműves Mihály pedig 15 bajnoki gólt szerzett. A Közép-európai kupában ismét nyert a csapat, így megvédte a címét. A selejtezőkben két-két győzelem és döntetlen volt a mérleg – Bregenz Vorarlberg (5-1, 1-1), Lanerossi Vicenza 1-0, 1-1) – a döntőben pedig a Csehszlovák ZVL Zilina együttesét kettős győzelemmel verte meg (3-2, 2-0). A döntőben a következő csapat lépett pályára: Brünyi – Hernádi, Néder, Kovács I., Horváth L. – Arany (Laczkó), Sallói – Szabó, Takács (Göröcs), Köműves, Tóth K. Azon a mérkőzésen, két „nagy öreg” – Göröcs és Laczkó – fejezte be a játékos pályafutását, így szépre sikerült a búcsú számukra. Mindenképpen említésre méltó, hogy a két Közép-európai kupagyőzelem időszakában – ismét – dr. Lakat Károly volt a Tatabánya vezetőedzője.

Az 1974-75-ös bajnoki idényben „megszerzett” 12. helyezés után, 1975-76-ban és 1976-77-ben egyaránt 9-dik, majd 1977-78-ban a 8. helyen végez a bányászcsapat.

Az 1978-as labdarúgó világbajnokságra, két játékos – Csapó Károly és Halász István – utazott el Tatabányáról, és mindkettő játszott is a Vb-n, sőt Csapó gólt is szerzett.

De haladjunk tovább. Az 1978-79-es idénytől évről-évre javult a csapat helyezése, hiszen először bajnoki 7. hely – házi gólkirály: Schmidt István 12 gól – majd 1979-80-ban 5. helyezés – házi gólkirály: Csapó Károly 16 gól – az 1980-81-es szezonban pedig ismét – immár harmadszor – Lakat dr. irányította a csapatot. Így hát egy erős játékos állománnyal, és egy nagyon jó edzővel vághatott neki a bajnoki idénynek a Tatabánya, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen az addigi legjobb NB.I.-es eredményét elérve, a 2. helyen végzett a Ferencváros mögött. Az „ezüstcsapat” legtöbbször így kezdett: Csepecz – Szabó, Lakatos, Emmer, Knapik – Barabás, Csapó, Fejes – P. Nagy, Kovács, Hermann. Szerepelt még: Tamás, Fischer, Deákvári, Schmidt, Méhesi, Dombai, Kiss, Dupai, Kiprich, Udvardi. A legtöbb bajnoki gólt Kovács István – 13-at – szerezte.

Az 1981-82-es idény is jól sikerült a Tatabánya számára. 1981. szeptember 16-án, hazai pályán, telt ház és a Real Madrid fogadta a pályára kifutó játékosokat. A világhírű együttest az UEFA-kupa nyitó fordulójának első mérkőzésén, óriási meglepetésre, 2-1-re legyőzte a Tatabánya, majd Madridban minimális 1-0 arányban tudott nyerni a Real, így idegenben lőtt góllal jutott tovább. Akkor tájt, csodálatos hangulatot teremtettek a szurkolók, és óriási népszerűségnek örvendett a Tatabányai Bányász, minden egyes labdarúgója. A bajnokságban egyébként 3. helyen végzett a csapat, és Weimper István – aki a szezon kezdete előtt szerződött Tatabányára – lett a házi gólkirály 17 bajnoki góllal.

1982 nyarán edzőváltás történt, Dalnoki Jenő mester vette át a csapatot. Az 1982-83-as szezonban több veszteség is érte a csapatot. 1982 nyarán Csapó külföldre igazolt, így a csapat elvesztette egyik, ha nem a legjobb játékosát, majd az 1983-as tavaszi szezon legelején, az örökifjú Szabó György visszavonult az aktív játéktól, tehát egy másik rutinos labdarúgóját is elvesztette a csapat. 1982 őszén az UEFA-kupában szerepelt az együttes, és a francia a St. Etienne együttesével szemben, az első fordulóban kieset. De, hogy pozitív dolgokat is említsek: a gólerős Kiprich-ket teljes mértékben sikerült beépíteni a csapatba. Dalnoki vezetésével, így is 6-dik a bajnokságban, 1983-84-ben pedig 5. helyen végzett az együttes, ekkor már egy „új arc” Plotár Gyula is erősítette az együttest.

1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert a magyar ifi válogatott, amelyben Vincze István a Tatabányai labdarúgás későbbi kiválósága is futballozott.

Az 1984-85-ös szezonban már Bacsó István vezette a csapatot. A bajnokságban egy nagyon erős kerettel csak a 12. helyezést tudta megszerezni a csapat, viszont ami pozitívum volt, hogy bejutott a gárda a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe. 1985. május 24-én, a gyenge szereplés miatt edzőváltás történt, az utolsó fordulókra és a kupadöntőre – ideiglenesen – ismét dr. Lakat Károly vette át az együttes irányítását. A kupadöntőn végül 5-0-ás vereséget szenvedett a Tatabánya, a Budapesti Honvédtól.

1985 nyarán került a csapathoz Temesvári Miklós, aki néhány év alatt kiváló eredményeket tudott produkálni, hiszen a játékosok „vevők” voltak a vezetőedző elképzeléseire. Az 1985-86-os szezon őszén a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) sorozat első fordulójában, az akkoriban bombaerős osztrák Rapid Wien csapatával sorsolták össze a Tatabányát, a vége kiesés lett, kint 5-0-s vereség, itthon pedig tisztes helytállással 1-1-es döntetlenre futotta. A bajnokságban pedig 8. hely.

Az 1986-os hírek összefoglalva: Csapó Károly visszatért a csapathoz Franciaországból. A fiatal tehetségek – Vincze István, Szalma József – addigra már állandó csapattagok lettek, és kiváló játékukkal segítették a csapatot. A mexikói labdarúgó világbajnokságon a klubbot Kiprich József képviselte.

Ezek után következett az 1986-87-es bajnokság, ahol bronzérmet szerzett a csapat, Vincze István pedig 17 bajnoki gólt szerezve „ezüstcipős” lett a magyar góllövőlistát tekintve.

1987 szeptemberében az UEFA-kupa első fordulójában találkozott a portugál Vitória Guimaraes együttesével, de a két mérkőzés összesítése alapján – itthon 1-1, idegenben 0-1, összesítve 1-2 – sajnos ismét kiesett a Tatabánya. Az 1987-88-as bajnoki idény viszont kiválóra sikeredett, hiszen ezüstérmet szerzett a társaság, ami máig a legutolsó bajnoki érme a klubnak. A bajnokság során, a Vincze-Plotár-Kiprich csatártrió 39 gólt szerzett a következő elosztásban: 11-14-14.

Így 1988 őszén ismét UEFA-kupa szereplés, ezúttal a VFB Stuttgart csapata volt az ellenfél. Szeptember 7-én Stuttgart – Tatabánya 2-0 (0-0), majd október 11-én Tatabánya – Stuttgart 2-1 (0-0). Tehát, évekkel a Real Madrid utáni győzelem után, egy újabb „nagycsapatot” sikerült legyőzni hazai pályán 2-1 arányban, sajnos ez kevés volt a továbbjutáshoz, így ismét búcsúzni kényszerült a kék-fehér együttes.

Az 1988-89-es bajnokságban 6-dik, 1989-90-ben 5-dik, 1990-91-ben pedig ismét 6. helyet szerezte meg a csapat.

Meg kell említenem, hogy a Tatabánya, éveken keresztül – nyaranta – indult az Intertotó-kupában, és ott nagyon sikeresen szerepelt, több nemzetközi szinten is elismert gárdát győzött le.

Ezzel vége is lett a csapat kiváló szereplésének, hiszen a következő bajnoki évben 15. helyen végzett és kiesett az élvonalból. Következtek a mélypont évei. 1992-93: NB.II. Nyugati csoport 14. hely, és kiesés a másodosztályból. Az 1993-94-es NB.III. Duna-csoport küzdelmeit megnyerte a Tatabánya, így visszajutott az NB.II.-be, ahol visszajutást követő évben a Nyugati csoport 12. helyen végeztek. Majd ismét két gyenge esztendő – 1995-96: NB.II. Nyugati csoport 14. hely, egy évre rá 16. hely, ami ismét kiesést eredményezett.

Még 1996-ban Lombard FC Tatabánya lett a csapat hivatalos neve. Bíró Péter komoly pénzügyi hátteret biztosított a klub számára, így elkezdődhetett a csapatépítés. 1997-ben került a klubhoz az egykori magyar gólkirály, Petres Tamás. Az 1997-98-as idényben, a harmadosztályban ezüstérmet szereztek és visszajutottak a másodosztályba – ami az akkori átszervezések miatt NB.I. néven szerepelt. 1998 nyarán óriási erősítést jelentett, hogy Kiprich József hazatért Hollandiából, de érkezett még Süveges, Bukva, és Gelei, 1999-es tavaszi szezonra pedig csatlakozott még a kerethez Szalma József is. Az a csapat toronymagasan nyerte a másodosztályt, 38 mérkőzésből 25 győzelem, 8 döntetlen, 5 vereség, a gólarány 85-50 volt, és 83 pontot szerzett a csapat. Kiprich 26 bajnokin 22 gólt szerzett, de ami még ennél is fontosabb, hogy a csapat bejutott a Magyar-kupadöntőbe, ahol nagy csatában maradt alul a Debrecennel szemben 2-1 arányban. Ez volt a klub harmadik kupadöntője, és  mind a hármat elveszítette.

Az 1999-2000-es bajnokságban tehát ismét első osztályú volt a gárda, és újabb „nagy nevekkel” erősített. Akkoriban tért vissza az egyik legnagyobb játékos Vincze István, de Tatabányára igazoltak sokszoros válogatottak is, mint például Mészöly Géza és Kozma István. Kiprich ekkor már játékos-edző volt és 4. helyre vezette a csapatot. Mindenki kíváncsian várta a folytatást, ami felemásra sikerült. 2000 őszén a bajnokság alapszakaszában megszerezték az „A” csoport 1. helyét, 14 mérkőzésen 29 pontot gyűjtve, mindössze egy vereséget számlálva várták a további jó szereplést, ami elmaradt. A tavaszi fordulókra teljesen szétesett a csapat, a védelem nagy része lesérült, 22 forduló alatt mindössze 1 győzelemre és 6 megszerzett pontra telt a csapattól. A 9. fordulótól már Ebedli Ferenc irányította a csapatot, és Vincze „Pilu” sem úgy termelte a gólokat, mint az alapszakaszban. Összehasonlítás képen: Vincze az alapszakaszban 13 meccsen 12 gólt szerzett és vezette a góllövőlistát, a szezon további részében 15 mérkőzésen 1 gól.

A gyenge szereplés, minden olyan ember – aki a kék-fehérekért szorít – nagy bánatára, kieséshez vezetett. Tehát 2001-02-től, az NB.I. B Nyugati csoportjában szerepelt az együttes, ahol sorrendben évről-évre így végzett: 6-dik, majd 16-dik, és 9-dik. Közben 2002-ben változott a név – FC Tatabánya Autó Trader – és a szponzor személye is.

A 2004-05-ös bajnokságban Sisa Tibor vezetésével ismét összeállt egy „csodacsapat” amely 9 ponttal megelőzve a második helyen végző REAC csapatát, főlényesen megnyerte a bajnokságot és feljutott az NB.I.-be.. A csapat legnagyobb „sztárja” Márkus Tibor volt, aki 26 mérkőzésen 37 gólt lőtt és megszerezte a másodosztályú gólkirályi címet! A 2005-06-os NB.I.-es szezonban, meglepetésre 5-dik lett a csapat, és Márkus Tibor 19 bajnoki góljával „berobbant” az élvonalba. A következő bajnoki évad gyengébbre sikerült, Márkus csak két fordulót játszott – ami alatt 3 gólt szerzett – majd „légiósnak” állt. Sisa Tibor a 21. fordulóig irányította a csapatot, őt Tornyi váltotta, és a végén 12. helyet szerezte meg a csapat.

A 2007-08-as idény során három edző irányította a csapatot – Mészáros Ferenc, Borbély László, Octavio Zambrano – összesített mérleg: 30 mérkőzésen 10 pont, 15. helyezés és kiesés. 2008 nyarán az ecuadori edző, és segítője Dajka László toborzót hirdetett és annak keretein belül gyűjtött össze néhány tehetséges futballistát. A 2008-09-es NB.II.-es pontvadászatban meglepően jól szerepelt a csapat, és végül a 4. helyen végzett. Tavaly nyáron távozott a tulajdonos a klub éléről, így a csapat irányítását a P. Nagy László – Mátyus János kettős vette át, és a 2009-es őszi szezon után, az 5. helyről várja a folytatást…

Hogyan emlékeznek az egykori Tatabányai sztárok:

Szabó György – a tatabányai labdarúgás „élő legendája” aki a Tatabányai Bányász mezében 510 alkalommal szerepelt az első osztályban.
Tatabánya-33- A közel húsz évre, amit a csapatban töltöttem, mindig is szívesen emlékszem vissza. Ha valamit ki kellene emelnem a húsz évből, akkor én három dolgot említenék. Az 1973-as és az 1974-es KK-győzelmeket, amikor is Lakat dr. volt az edzőnk, és nagyon jól összerakta azt a csapatot. A másik, a pályafutásom befejezése előtti bajnoki ezüst illetve bronzérem. És amit még fontosnak tartok, hogy tíz évig én voltam a csapatkapitány, amire a mai napig nagyon büszke vagyok.

Csapó Károly – a csapat korábbi „klasszisa” aki 1974-82 és 1986-90-ig futballozott Tatabányán.
Tatabánya-34- Én két periódust emelnék ki a tatabányai időszakból, mielőtt külföldre szerződtem, hiszen akkor kiváló csapatunk volt, és Lakat Károly irányításával bajnoki ezüst illetve bronzérmet szereztünk, illetve egy jó mérkőzésen megvertük a Real Madridot. Majd 1986-ban már úgy nézett ki, hogy befejezem a pályafutásomat, mégis szeretettel fogadtak Tatabányán, és Temesvári Miklós irányításával egy nagyon jó csapat jött össze, melyben öröm volt futballozni és a bajnokságban egy ezüst és egy bronzérmet szereztünk, amelyekre máig szívesen emlékszem.

P. Nagy László – a Tatabánya korábbi kiváló játékosa, jelenlegi edzője, aki 361 bajnoki mérkőzésen viselte a klub mezét.
Tatabánya-35- Mindkét ezüst illetve bronzérmes csapatunk, csúcscsapat volt, mindegyiknek megvolt a maga szépsége. Pályafutásom csúcspontja, a Real Madrid elleni győztes mérkőzés volt, de szerintem így van ezzel mindegyikünk. Csodálatos volt a hangulat, húsz-harmincezer néző, 2-1-es győzelem a javunkra, azt az érzést lehetetlen elmesélni.

Kiprich József – a klub egykori gólkirálya.
Tatabánya-36- Lakat Karcsi bácsi szerepeltetett először az NB.I.-ben, akkoriban főleg csereként léptem pályára. Később, Dalnoki Jenő edzősége alatt váltam állandó csapattaggá. Az 1980-as években nagyon jó volt a keretünk, gondolom elég, ha Szabó György és Csapó nevét említem. Jó közösséget alkottunk a pályán és azon kívül is. A későbbi időszakról annyit, hogy amikor 1998-ban visszaérkeztem Tatabányára, akkor már egy ütőképes együttes volt kialakulóban, és mire az NB.I.-be jutottunk, addigra tényleg egy nagyon jó csapatunk volt. Sajnos később búcsúzni kényszerültünk az élvonaltól, véleményem szerint a sok sérülés és az eltiltások vezettek oda.

Plotár Gyula – 1983 és 1991 között, kisebb megszakításokkal, volt a Tatabányai Bányász labdarúgója.
Tatabánya-37- Főleg az ezüstérmes csapatunkra emlékszem, abban a szezonban lőttem 14 gólt és a válogatottban is bemutatkozhattam. Kiváló csapatunk volt, Temesvárit nagyon jó edzőnek tartom. Akkoriban, szinte minden hazai mérkőzésünket telt ház előtt játszottuk.

A jelenlegi keret egyik, ha nem a legrutinosabb labdarúgója, Megyesi László alias „Mena” aki a Tatabánya saját nevelésű játékosa.
Tatabánya-38- 8 évesen kezdtem futballozni Tatabányán, és 1996 óta vagyok „profi” labdarúgó. Én azon a „nagy” Tatabányán nőttem fel, amiben a Kiprich, Plotár, Vincze, P. Nagy, Csapó, Schmidt, Kiss játszott és szedtem nekik a labdát. Amire szívesen emlékszem, az a 2004-05-ös NB.I.B-s bajnokcsapatunk, igaz hogy én csak szezon közben érkeztem vissza Tatabányára és súlyos sérülésem miatt csak néhány mérkőzésen játszhattam, de nagyon jó csapatunk volt. A következő évben hatalmas siker volt az első osztályban elért 5. hely. Nagyon egységes, taktikus csapat voltunk, akkoriban játszottam először balhátvédet, és mivel jól ment a játék, így hát ott ragadtam hátul. Jelenlegi csapatunk nagyon fiatal, a célunk a feljutás, ha idén nem is, de jövőre mindenképpen.

Szólj hozzá!