Palaczky János 1968-ban született Pécsen. Labdarúgó pályafutását a pécsi piros-feketéknél a PMSC csapatánál kezdte, ahol ifjúsági válogatott, később stabil NB.I.-es játékos, majd pedig felnőtt válogatott labdarúgó vált belőle. Napjainkban utánpótlás edzőként a fiataloknak próbálja átadni azt a tudást, amelyet hosszú pályafutása alatt szerzett meg.

Palaczky Jánossal a telefonon megbeszélt helyen és időben találkoztam, ahol egy kávé mellett kérdeztem az egykori kiváló hátvédet pályafutásának részleteiről, aki minden kérdésemre szívesen válaszolt.

Hogyan ismerkedtél meg a futball alapjaival?
- Én nem futballal, hanem asztalitenisszel kezdtem egyesületi szinten a sportot, amit fél évig űztem. A labdarúgással pedig úgy kerültem kapcsolatba, hogy annak idején szakemberek járták az iskolákat és toborozták a gyerekeket a PMSC számára. Én is egy ilyen toborzón keresztül kerültem a klubhoz, ahol a Garami Józsi bácsi keze alá kerültem, miután a háromszáz összetoborzott gyerekből kiválasztottak harmincat és abba a harmincba én is beleestem. Ezután leigazolt a PMSC.

Milyen volt az akkori PMSC utánpótlása?
- A PMSC-nek Garami Józsi bácsi vezetésével, országos szinten elég jó utánpótlás bázisa volt. Nyilván azokat a körülményeket nem lehet összehasonlítani a maival, mivel annyit változott képzésben a futball, hogy az akkori szisztéma és az akkori módszerek már elavultak, ezáltal másként dolgoznak a csapatok és az edzők is másra helyezik a fő hangsúlyt. Tehát a maival nem hasonlítanám össze az akkorit, viszont régen érezni lehetett egy fiatalban a futball iránti alázatot, aminek napjainkban a jeleit sem látom. A lehetőségeink pedig sokkal kisebbek voltak, mint a mai fiataloknak, mégis tucat számra kerültek ki a tehetségek – akik később az NB.I.-ben is helytálltak – a serdülő illetve az ifjúsági csapatokból.

Köztudott rólad, hogy sokszor szerepeltél különböző utánpótlás válogatottakban. Mikor ölthetted magadra először valamelyik korosztályos válogatott mezét és milyen eseményeken képviselted nemzetünket a csapattal?
- Legelőször 14 éves koromban hívtak meg a Zigler János vezette serdülő válogatottba. Onnantól éveken keresztül szerepeltem különböző korosztályos válogatottakban. Azt az időszakot nagyon élveztem, jó kis csapatunk volt és nagyon jó közösség volt kialakulóban. Ifjúság Barátság Versenyt nyertünk Észak-Koreában, Kínában pedig Ifjúsági Világbajnokságon vettünk részt, ahol a nyolcaddöntőig jutottunk. Tehát egy nagyon jó közösség alakult ki, olyan szakemberekkel dolgoztunk, mint Bicskei Bertalan, Piski Elemér, illetve Reszeli Soós István.

A kiváló ifjúsági évek után az NB.I.-es bemutatkozás sem maradhatott el. Mikor is debütáltál a magyar élvonalban?
- 1986. október 4-én, Békéscsabán debütáltam az NB.I.-ben.

Milyen emlékeid vannak arról a napról?
- Az egy érdekes szituáció volt. A PMSC nemzetközi kupameccset játszott azon a héten a Feyenoordal – én akkor még nem voltam az első csapat tagja, csak rendszeresen velük edzettem – ahol megsérült az akkori bal oldali védő, a Brezniczky Sanyi és mivel a csapat egyenesen Hollandiából utazott a bajnokira, így nekem a csapattól külön, Pécsről kellett leutaznom Békéscsabára. Tehát hirtelen beugróként mutatkozhattam be az első osztályban.

Mivel elég hirtelen kerültél a csapatba, így adódik a kérdés: Hogyan sikerült a beilleszkedés?
- Nekem volt egy olyan edzőm a Garami Józsi bácsi személyében, aki odafigyelt a dolgokra, és ha egy mód volt rá akkor nem dobott be senkit a mélyvízbe, hanem először ott edzett az illető a csapatnál, aztán szépen folyamatosan beépítette az embert, azért hogy hosszútávon jól tudjon teljesíteni. Az én esetemben is ez történt. Én már jóval a bemutatkozásom előtt odakerültem a felnőtt csapathoz, együtt edzettem velük és olyan labdarúgók segítettek nekem, akiknek már nemzetközi meccsrutinjuk is volt, illetve megjegyzendő, hogy egy nagyon jó csapathoz kerültem oda és hát egy jó csapatba a beilleszkedés is könnyebben ment.

Volt-e a pécsi játékosok közül példaképed?
- Abban az időszakban voltak olyan labdarúgók Magyarországon, akikre fel tudtak nézni a fiatalok és példaképnek tudták maguk elé állítani. Nekem is volt ilyen Róth Antal, aki a PMSC-nek és a Magyar válogatottnak is meghatározó játékosa volt.

1994-ig futballoztál a Pécsi MSC csapatában. Eközben volt részed néhány szép sikerben, mint például a klub történetében is egyedülálló Magyar Kupagyőzelemben. Kérlek, hogy értékeld azt az időszakot!
- Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem egy Magyar Kupagyőztes, egy Magyar Kupa-ezüstérmes és egy Bajnoki Bronzérmes csapatnak. Akkoriban, Pécs a vidék fellegvárának számított, mind utánpótlás, mind pedig felnőtt szinten. Mindenképpen azt mondom, hogy egy nagyon sikeres időszak volt és szerintem az is növeli az eredmények értékét, hogy ezt egy vidéki csapattal, sokkal kisebb költségvetésből értük el, mint egy fővárosi nagycsapat.

1990-ben és 1991-ben is kiléptetek a nemzetközi kupaporondra, ahol egy angol, a következő esztendőben pedig egy német sztárcsapat ellen futballoztatok. Hogyan emlékszel vissza azokra a párharcokra?
- Megélhettem azt, hogy egy sztárokkal teletűzdelt Manchester United ellen pályára léphettem az Old Traffordon, ez óriási élmény volt számomra. A magyar futball és az angol futball között már akkor is jelentős különbség volt. Általában a ritmusban és képzettségben, ezért nagy élmény volt számomra ezt testközelből megtapasztalni, úgy gondolom, hogy a két meccsen helytálltunk. Kint 2-0-ás vereséget szenvedtünk, az első húsz percben le is rendezte a mérkőzést a Manchester, itthon pedig 1-0-ra kaptunk ki. A következő évben pedig a VFB Stuttgarttal sorsoltak minket össze. A németországi meccsnek 4-1-es vereség lett a vége, itthon pedig 2-2-es döntetlent értünk el. Ezeket a meccseket a vereségek és a kiesés ellenére is rendkívül pozitívan értékelem, hiszen nagyon sokat tanultunk a mérkőzésekből, amely tapasztalatot a későbbiekben hasznosítani tudtunk.

1990-ben a válogatottban is bemutatkozhattál. Milyen volt az akkori Magyar válogatott és hogyan sikerült számodra a debütálás?
- Alakuló fiatal csapat volt a mienk, ahol rengeteg fiatal kapott bizonyítási lehetőséget négy-öt idősebb játékos társaságában és ahová úgy gondolom, hogy az 1989-90-es szezonban nyújtott teljesítményem alapján kerültem be. A válogatottságot pozitívan értékelem, hiszen hasonlóan másokhoz, amikor elkezdtem futballozni, akkor nekem is célom, álmom volt az, hogy egyszer válogatott labdarúgó legyek. Ez az álom 1990. március 20-án teljesült, amikor is az Egyesült Államok elleni 2-0-ra megnyert mérkőzésen, először ölthettem magamra a felnőtt válogatott mezét. Azon már lehet vitatkozni, hogy a válogatott karrieremből lehetett-e volna többet kihozni, vagy sem. Én úgy gondolom, hogy több volt bennem, de ezen már kár rágódni, hiszen húsz év telt el azóta.

Hét alkalommal szerepeltél a Magyar válogatottban, ahol többször is megadatott a számodra, hogy nemzetközi szinten is magasan jegyzett labdarúgók ellen lépjél pályára, hiszen futballozhattál Franciaország, Argentína, Spanyolország és Olaszország legjobbjai ellen. Személy szerint kik voltak az ellenfeleid, akikkel farkas szemet kellett nézned a pályán?
- Csak hogy néhány nevet említsek: Cantona, Vialli, Mancini kaliberű labdarúgók ellen futballozhattam.

A négy futballnagyhatalom közül akkor a spanyolokat sikerült legyőznünk. Hogyan emlékszel vissza arra a mérkőzésre?
- A spanyolokat, barátságos mérkőzésen Santanderben 4-2-re győztük le. Nekem könnyű dolgom volt, hiszen az utolsó fél órára csereként szálltam be, amikor már 3-1-re vezettünk, tehát egy olyan csapatba kellett belépnem, ami tele volt önbizalommal, jól ment a játék és nyilvánvaló, hogy ez által nekem is könnyebb dolgom volt.

A hetedik fellépésed után miért kerültél ki a keretből?
- Az olaszok elleni Eb-selejtezőn az első húsz percben elkövettem két nagy hibát, ami döntőnek bizonyult. Az egy elég negatív mérkőzés volt a számomra, amit megpróbáltam pozitívan kezelni, hiszen fiatal ambiciózus játékos voltam. Én, akkor úgy voltam vele, hogy hibáztam és ezt el is fogadtam minden kritikával együtt. Sajnáltam az esetet, de megpróbáltam túllépni az egészen és a következő feladatra koncentrálni. A média viszont felfújta az esetet és az is lehet, hogy akkor 22 éves fejjel tettem néhány nyilatkozatot, ami kétértelműre sikerült, de aki ismer, az tudja, hogy én mennyire elhivatott voltam a labdarúgás iránt. Az tény, hogy az olasz meccs után már soha nem számítottak rám a válogatott keretnél, pedig én úgy gondolom, hogy nálam jobb játékosok is követtek és követnek el ma is hasonló vagy még nagyobb hibát, mint én és a rákövetkező héten is ugyanúgy számítanak rá, mint előtte. Az akkori szövetségi kapitány Mészöly Kálmán, azt nyilatkozta az eset után: „ez a hiba mindenkivel megtörténhet, ez benne van a sportban, a Palaczky pedig egy ügyes, jó mentalitású gyerek és továbbra is számítok rá”. Azért idézem ezt a sort, mert utána egyszer sem voltam válogatott.

A válogatott után térjünk vissza Pécsre. 1994-ben távoztál a PMSC-től és a szintén pécsi, de NB.III.-as DD Gáz csapatában folytattad a játékot. Miért?
- Sajnos abban az időszakban elég sérülékeny voltam, több műtéten is átestem és volt egy olyan jellegű műtétem, ami kétségessé tette, hogy egyáltalán futballozhatok-e még valaha és mivel messze nem voltam 100%-os állapotban, ezért úgy döntöttem, hogy alacsonyabb szinten folytatom tovább.

Milyen volt a PMSC után a harmadosztályú DD Gázban futballozni?
- Ott szintén egy jó közösség alakult ki, az edzéslehetőségek adottak voltak, az anyagi háttér rendezett volt. Én úgy gondolom, hogy két jó szezont zártunk, a második szezon végén bajnokok lettünk az NB.III.-ban, de én utána már Ausztriában folytattam a pályafutásomat.

Mi vezérelt abban, hogy Ausztriába szerződjél?
- Mindenképpen szerettem volna kipróbálni magamat külföldön. Korábban, amikor még az NB.I.-ben játszottam, akkor volt rá lehetőségem, hogy külföldre szerződjek, de a két klub nem tudott egymással megegyezni a vételáron, így itthon maradtam. 1996-ban viszont adódott ez az osztrák lehetőség, nyilván ez a lehetőség már más volt, mint korábban, hiszen nem voltam abban az állapotban, sem kondícionálisan, sem pedig egészségügyileg, ahhoz hogy magasabb szinten játsszak, de szerettem volna külföldön játszani és ez ugyan alacsonyabb szinten, de sikerült. Összesen hat évet futballoztam Ausztriában, harmad illetve ötödosztályú szinten.

Milyen tapasztalatokat szereztél nyugati szomszédjainknál?
- Amatőrcsapatban játszottam, ahol dolgoztak a játékosok. Nagyon jól megéltek a munkájukból és ellentétben a magyar mentalítással, ők este munka után odajöttek edzésre és megszakadtak a pályán, mert szerették a futballt, illetve szerettek volna egy kis plusz pénzt keresni. Nagyon sok olyan dolgot tapasztaltam, ami az akkori itthoni labdarúgásra egyáltalán nem volt jellemző.

Az Ausztriai első időszakod – négy év – után néhány hónapig ismét itthon, a PMFC-ben szerepeltél és négy NB.I.-es mérkőzésen játszottál. Kérdéseim: Hogyan kerültél vissza a magyar labdarúgás vérkeringésébe és miért csak néhány mérkőzésen léptél pályára?
- Az osztrák első időszakom utolsó évében, a hétközi edzéseket itthon végeztem a PMFC-nél. Akkortájt a pécsi csapatnak kiesési gondjai voltak és a vezetők úgy gondolták, hogy hasznára lehetek a gárdának, ezért megkérdezték, hogy lenne-e kedvem ismét Pécsen futballozni. Én elfogadtam a nevelő egyesületem invitálását, így 2000 nyarán visszatértem Pécsre. Azt, hogy csak négy mérkőzésen tudtam a klub rendelkezésére állni, egy izomszakadásnak „köszönhettem” ami miatt nyolc hétre kiestem a közös munkából és ezek után hónapokig tartott volna, mire utolérem önmagamat, ezért úgy döntöttem, hogy felépülésem után ismét Ausztriában folytatom, amolyan levezetés jelleggel. Ez végül így is történt és az osztrák ötödik osztályban játszottam még közel három évet, majd 2003-ban ismét hazatértem.

Melyik klubnál folytattad?
- Az NB.III.-as Kozármisleny SE labdarúgója lettem. Az akkori edző, Tihanyvári László közbenjárásával kerültem a klubhoz, mivel szükségük volt egy baloldali védőre.

Hogy ment a játék?
- Ha jól emlékszek, az első néhány fordulóban kimondottan jól teljesítettem, majd ismét előjött, régi „betegségem” a sérülés. A sérülésem után ismét időre lett volna szükségem a teljes felépülésig, illetve a formába lendülésig, de ezt már sem a klub, sem pedig én nem vártam meg, így elváltak útjaink és én be is fejeztem az aktív futballt.

2004-as visszavonulásod óta mivel foglalkozol?
- Visszavonulásom után egy kicsit eltávolodtam a labdarúgástól, hiszen a vállalkozói életben tevékenykedtem. Mérkőzésekre természetesen kijártam és játszottam az öregfiúk bajnokságban, illetve szerepelt a terveim között, hogy valaha majd edző leszek, akár utánpótlás, akár pedig felnőtt vonalon. Jelenleg már három éve foglalkozom gyerekekkel, UEFA A-licences képesítésem van, folyamatosan képzem magam és idővel szeretnék ezen a ranglétrán előrébb lépni.

Sok sikert kívánok hozzá!
- Köszönöm.

Névjegy:

Név: Palaczky János
Születési idő: 1968.08.30.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 127/-
Válogatott mérkőzés/gól: 7/-

Csapatai:
Pécsi MSC (1974-94),
DD Gáz SC (1994-96),
FC Juvina Deutschkreutz (osztrák, 1996-2000),
Pécsi MFC (2000 ősz),
Oberpullendorf SC(osztrák, 2001 tavasz-2002 ősz),
SV St. Margarethen (osztrák, 2003 tavasz),
Kozármisleny SE (2003 ősz)

Eredményei:
Magyar Bajnoki Bronzérmes (1990-91),
Magyar Népköztársasági Kupagyőztes (1989-90),
Magyar Népköztársasági Kupa-ezüstérmes (1986-87)

A korosztályos válogatottal részt vett Kínában egy Ifjúsági Világbajnokságon, ahol a nyolcaddöntőig jutottak, illetve megnyerték az Észak-Koreában rendezett IBV-t (Ifjúság Barátság Verseny) aminek óriási rangja volt akkoriban a szocialista országok között.