27 július 2010 ~ 2 Comments

Márton Gábor – a pécsi születésű közönség kedvenc – 1. rész

A hazai labdarúgás elmúlt 25 évének egyik kiemelkedő egyénisége a pécsi Márton Gábor. A korábbi 21-szeres válogatott labdarúgó őszintén beszélt pályafutásáról, az őt ért sérelmekről, örömökről, klubcsapatairól, a válogatottról, illetve a magyar labdarúgás negatív és pozitív oldaláról.

Márton Gábor 1966-ban született Pécsen. Labdarúgó pályafutása során több klubnál is megfordult és általában mindenhol kiérdemelte a közönség kedvenc jelzőt, de a Pécsi MFC – ahol közel 10 évet futballozott az első osztályban – szurkolói körében, mondhatni „félisten” volt.

1. rész.

Hol és hogyan kezdődött számodra a futball – kérdeztem Márton Gábort?
- Nagyon korán kezdtem el futballozni, még csak kettő éves voltam, amikor a nagyszüleimnél a PVSK pályán – hiszen ők voltak ott a gondnokok – rúgtam a labdát.

Mikor lettél igazolt labdarúgó, illetve milyenek voltak a kezdeti évek kölyök futballistaként?
- 1977-ben igazolt le a PMSC, de ott nem igazán éreztem jól magam. Megmondom őszintén, hogy alacsony és kicsit dundi gyerek voltam, ezért nagyon sokat piszkáltak a gyerekek, illetve az edzőim is. Szerintem ez egy rendkivül rossz pedagógiai dolog volt, hiszen akkor ez nekem akkor nagyon rosszul esett. Emiatt váltottam, és 1978-ban átmentem a PVSK-ba, ahol egyébként akkoriban sokkal jobbak voltak a körülmények.

Az előbb említett tényezők ellenére mégis visszatértél a PMSC-hez, ahol néhány eredményes utánpótlás esztendő után, 1985-ben debütáltál a magyar első osztályban.
- 13 éves korom körül hirtelen 15 centit nőttem, így hirtelen vékony lettem, és ami nagy előny volt a számomra, hogy a növés nem ment a mozgásom, a koordinációm kárára. Ezek után visszakerültem a PMSC-be, ahol fél év alatt stabil csapattag lettem.

Néhány évvel később megnyertük az országos ifjúsági bajnokságot és a kupát. Az a társaság volt a híres Garami féle ifjúsági csapat, amelyből később többen a felnőtt csapatot is erősítették. Ami viszont akkoriban érzékenyen érintett, hogy 1985 tavaszán Garami József lett az első csapat vezetőedzője, és amíg másokat – Lovász, Turi – felvitt a felnőtt kerethez, addig én „csak” az ifjúsági csapatot erősíthettem, pedig akkoriban én voltam a klubból az egyetlen stabil ifjúsági válogatott labdarúgó, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy jól is játszottam. Végül, 1985 nyarán sikerült odakerülnöm a felnőtt kerethez, ahol szerződést kötöttek velem – a feltételekről inkább nem is beszélek, hiszen annyira át lettem vágva, aláírtam a semmiért – és 1985 őszén bemutatkozhattam az NB.I.-ben.

Kezdésként, az ország egyik legjobb csapatában futballozhattál, hiszen a PMSC az 1985-86-os szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett, majd a rákövetkező évben kupadöntőt játszott. Hogyan sikerült stabilizálni a helyedet a csapatban?
- Az első évben csak epizódszereplő voltam, majd később – amikor már a Róth Anti eligazolt – szép lassan bejátszottam magam a csapatba. Viszont megjegyezném, hogy elég nehéz időszakon mentem keresztül, hiszen eleinte kevés játéklehetőséget kaptam. Garami mesternek éppenséggel nem én voltam a kedvenc játékosa, azt kell hogy mondjam, majdnem mindegy volt hogy mit csináltam, nem voltam szimpatikus az edzőnek. Fiatal létemre abszolút nem kaptam segítséget, nagyon nehéz volt bekerülnöm a csapatba, biztos az én hozzáállásom és az életvitelem sem volt tökéletes, de az, hogy én abban az időben hogyan éltem, és hogyan viselkedtem – én azt szoktam erre mondani, hogy ok-okozat – az azon is múlott, hogy egyáltalán nem éreztem a bizalmat, a támogatást, és a segítséget, lelkileg nagyon nehéz volt sok mindent megemészteni.

Élénken él bennem az 1986-87-es kupasorozat, ahol a döntőig szinte az összes mérkőzésen játszottam és véleményem szerint jó teljesítményt nyújtottam. Elérkezett a döntő napja, amikor is meglepve tapasztaltam, hogy más került be a csapatba a helyemre, és csak a kispadon kapok helyet. Ezek után megsértődtem és a mesterrel is volt egy szóváltásom. Én úgy éreztem, hogy nem volt velem korrekt. A sors iróniája, hogy a mester csereként pályára küldött, majd úgy 20 perc elteltével egy szabálytalanság miatt kiállítottak, a lelkiállapotom nem volt éppen a legjobb. Viszont attól kezdve, hogy megkaptam az állandó bizalmat, onnantól egyre jobban futballoztam, és a csapatnak is egyre nagyobb szüksége volt a rám, így hát végre folyamatosan játszhattam.

Az előbb több negatív történést elevenítettél fel, most lépjünk egyet, beszéljünk az 1989-90-es szezonról, amikor is kiválóan futballoztál és ennek eredménye az lett, hogy debütáltál a válogatottban, illetve külföldre szerződtél.
- Még 1988-ban, a jó játékomnak köszönhetően, megkeresett az akkori szövetségi kapitány Mezey György, és azt mondta, hogy a posztomon velem képzeli el a jövőt, balszerencsémre, három nap múlva lemondott. Ezután, az 1989-90-es szezonban nyújtott teljesítményem, elnyerte Mészöly Kálmán tetszését és 1990 áprilisában Ausztria ellen bemutatkozhattam a válogatottban. Nem sokkal később, Tatabányán, a Magyar Kupadöntőben 2-0-ra megvertük a Budapesti Honvédot, és engem választottak a mérkőzés legjobbjának, akkor már több külföldi klubnak is a látószögébe kerültem, így 1990 nyarán Belgiumba igazoltam.

A folytatásban Márton Gábor beszél a válogatottról, a külföldön eltöltött évekről, illetve a magyar bajnoki címről…

Tags:

2 Responses to “Márton Gábor – a pécsi születésű közönség kedvenc – 1. rész”

  1. ságodi 29 július 2010 at 07:09 Permalink

    Cimpa!

    Jó a cikk főleg azért is mert érdekes személyiség az alany!!
    Gratula!

  2. Herriporter 29 július 2010 at 08:01 Permalink

    Egyetértek az előttem szólóval, tényleg jó cikk. Az interjúalany miatt is, és azért, mert egy olyan korszakról beszél, ami sokak/sokunk számára meghatározó volt. Én is ennek a csapatnak a hatására imádtam meg a focit, no meg a PMSC-ét. Bárcsak napjainkban is járhatnának a fiatalok Pécsett olyan hangulatú meccsekre, mint mi anno!


Szólj hozzá!