Egressy Gábor 1974. február 11.-én született Budapesten. Már egész fiatalon az Újpesti Dózsa labdarúgója volt, később pedig több csapatnál is megfordult. Jelenleg levezetésként egy osztrák kis-csapatnál futballozik.

Az Egressy Gáborral folytatott beszélgetésből kiderül, hogy több mint tíz év után miért távozott Újpestről, hogyan lett közönség kedvenc labdarúgó Diósgyőrben, milyen érzés volt pályára lépni a nemzeti csapatban, illetve beszél jelenlegi életéről és céljairól is.

Gyermekkorodban Újpesten kezdtél el futballozni. Miért választottad az Újpesti Dózsa labdarúgó csapatát, illetve mikor lettél igazolt focistája a liláknak?
- Én egy olyan általános iskolába jártam, ahol kötelező volt az Újpesti Dózsában sportolni. Először úsztam, majd atletizáltam, és 1985-ben kezdtem el futballozni, abban az évben le is igazoltak és egészen 1996-ig voltam a lilák játékosa, az utolsó három évben már profiként.

Volt-e példaképed, kedvenc játékosod?
- Voltak kedvenceim, de kimondottan egy személyt nem tudnék megnevezni, mivel mindig az aktuális sztártól próbáltam ellesni és begyakorolni a pozitív mozdulatokat.

1993 augusztusában debütáltál az NB.I.-ben, és már az első szezonban 17 bajnoki mérkőzésen kaptál bizalmat, az 1994-95-ös idényben pedig már húzóembere voltál a bajnoki ezüstérmes csapatnak, hiszen 29 mérkőzésen szerzett 12 góllal, a házi góllövőlista élén végeztél. Adódik tehát a kérdés: 1996 nyarán miért igazoltál el Újpestről, volt-e valamilyen különleges oka?
- Ugye én Újpesten kezdtem és ott is szerettem volna befejezni a profi labdarúgást, de ez számomra álom kategória maradt. A történet a következő: 1996-ban lejárt a szerződésem, és az akkori vezetők – elmondásuk szerint – szerették volna, hogy maradjak, de szerintem ezt nem gondolták komolyan, és miután nem tudtunk megegyezni, így hát elfogadtam Mezey György és a BVSC ajánlatát. Fájó szívvel jöttem el Újpestről, de úgy gondoltam, hogy a váltás elősegítheti a szakmai fejlődésemet, hiszen az a BVSC egy kiváló csapat volt, jó játékosokkal és egy jó edzővel.

A BVSC csapatában tíz hónapig futballoztál, és 1997 tavaszán – szezon közben – átigazoltál az MTK-hoz, ahol több mint egy évet játszottál. Majd Diósgyőr következett, aztán visszatértél az MTK-ba, és még sorolhatnám a csapatokat, hiszen profi pályafutásod során nyolc csapatnál megfordultál, volt ahol többször is. Miért váltottál gyakran klubbot?
- Azzal kezdeném, hogy mindenhol hosszú távú szerződésem volt, és soha sehonnan nem akartam eljönni, mindenhol hosszú távra terveztem. Amikor elmentem Újpestről a BVSC-be és kiderült, hogy fél év múlva már a MÁV nem fogja támogatni a klubbot, akkor én leültem Gyuri bácsival és megbeszéltem, hogy mi legyen, és ő is támogatott a továbblépésben, így kerültem az MTK csapatához, ahol három és fél évet írtam alá.

Később aztán volt egy nézeteltérésem a klub vezetőivel, akkor kerültem kölcsönbe egy évre Diósgyőrbe, ahol nagyon jó szezont zártam, szinte végigjátszottam a bajnokságot és rúgtam 17 gólt, amivel házi gólkirály lettem, és holtversenyben második lettem a góllóvőlistán.

Szerettem ott futballozni, és úgy gondolom, hogy a szurkolók is megszerettek. Egy szezon után vissza kellett térnem a fővárosi csapathoz és lehúztam még egy évet a Hungária-körúton, majd ismét kölcsönadtak, akkor a Kispestnek. Nem is játszottam rosszul a Honvédban, hiszen 4 bajnoki mérkőzésen 4 gólt lőttem. Abban az időben úgy éreztem, hogy sodródom az árral, és jó néhány hónap bizonytalanság után, végül megvásárolt a ZTE.

Zalaegerszegen három és fél évet töltöttem, és amikor lejárt a szerződésem, akkor eligazoltam onnan. Külföldre szerettem volna menni, ami nem sikerült, így elfogadtam a Diósgyőr hívását, akik rosszul álltak a bajnokságban, és úgy gondoltam segíthetek nekik. Egy szezont töltöttem Diósgyőrben, aztán az osztrák első osztályú Admira következett, ahol annak ellenére, hogy kettő plusz egy éves szerződésem volt, már nem tudtam gyökeret verni, mivel kiestünk az első osztályból, így hát a szerződésem automatikusan megszűnt.

Ezzel úgymond véget is ért a „profi” pályafutásod?
- Lényegében igen, hiszen onnantól kezdve már csak alacsonyabb osztályú csapatoknál játszottam Görögországban, illetve Ausztriában.

Mivel több csapatnál futballoztál itthon és külföldön, így adódik a kérdés: Melyik csapatnál érezted magad a legjobban?
- Én mindig is Újpestinek éreztem magamat, ott születtem, ott is nőttem fel, most is a közelben lakom, Újpesten nagyon jól éreztem magam és a társaság is nagyon jó volt. Szintén jól éreztem magam Zalaegerszegen és Diósgyőrben is. Ha sorrendet kellene felállítanom, akkor Újpest, Diósgyőr, Zalaegerszeg. Diósgyőrben nagyon jól ment a játék, Zalaegerszegen pedig annyi pozitívum volt, hogy amikor bajnokságot nyertünk, az azért teljesen más volt, mint az MTK-val szerzett bajnoki cím. Sokkal jobban magamnak éreztem – nem mintha az MTK-nál epizódszereplő lettem volna – de Zalaegerszegen szinte végig pályán voltam, élveztem a bizalmat, és éreztem a szurkolók szeretetét, úgyhogy összességében óriási dolog volt bajnokságot nyerni, csodálatos szezont zártunk.

Térjünk rá a válogatottnál eltöltött évekre. Az utánpótlás válogatottnál évekig számítottak a játékodra és még az Atlantai olimpia előtt a nagy-válogatottban is debütálhattál. Hogyan emlékszel vissza a válogatottnál eltöltött időszakra?
- A válogatottban úgy alakult a pályafutásom, hogy volt egy olimpiai válogatott csapat, amivel szerepeltünk az 1996-os Atlantai olimpián. Később az MLSZ vezetősége úgy gondolta, hogy annak a csapatnak a gerince alkossa a válogatottat, így kerültem én is a csapatba. Emlékszem, először Csank mesternél játszottam a nagy-válogatottban, 1996. április 10.-én a horvátok ellen. Kikaptunk 4-1-re idegenben, de kezdőként léptem pályára, és a gólpasszt én adtam Nagy Norbinak. Én mindig is arról álmodtam, hogy válogatott legyek, és nagyon boldog vagyok, hogy 21 alkalommal szerepelhettem a nemzeti csapatban, egyetlen fájó pont csak az, hogy nem sikerült igazán kiemelkedő eredményt elérnünk.

Jelenleg még levezetésként futballozol az osztrák ötödik osztályban. Milyen terveid vannak a jövőt illetőleg?
- Vannak céljaim! Tavaly nyáron végeztem a Testnevelési Egyetemnek a sportmenedzseri szakán, úgyhogy sportvezetőként vagy klubvezetőként szeretnék tevékenykedni a jövőben. Azt még nem tudom, hogy hol és mikor, hiszen jelenleg az Ausztriába való kijárás tölti ki az életemet, de a későbbiekben mindenképpen szeretnék valamilyen szerepet vállalni a magyar labdarúgásban. Hogy hol? Ha lehet Újpesten, de oda nagyon nehéz lesz bekerülni. A másik csapat ahová szívesen mennék az Diósgyőr, tavaly nyáron volt is róla szó, hogy esetleg ott vállalok valamilyen szerepet, de sajnos nem jött össze. Talán majd idén sikerül!

Sok sikert szeretnék kívánni az előtted álló feladatokhoz, és a céljaid megvalósításához.
- Köszönöm.

Névjegy:

Név: Egressy Gábor
Születési idő: 1974.02.11.
NB.I.-es mérkőzés/gól: 316/96
Válogatott mérkőzés/gól: 21/1

Csapatai:

Újpesti Dózsa / UTE (1996-ig),
BVSC (1996-97 tavasz),
MTK Hungária (1997 tavasz-1998 és 1999-2000 ősz),
Diósgyőri VTK (1998-99 és 2004-05),
Kispest-honvéd (2000 ősz),
Zalaegerszegi TE (2001 tavasz-2004),
Admira Wacker (osztrák, 2005-06),
Diagoras (görög, – III.osztály – 2006 ősz),
Ritzing (oszták, – III.osztály – 2007 tavasz),
Wiener Neustadt (oszták, 2007-08),
Majd 2008 óta, osztrák ötödik ligás együtteseknél futballozik.

Kiemelkedő eredményei:

2-szeres Magyar Bajnok (1996-97, 2001-02)
2-szeres Magyar bajnoki ezüstérmes (1994-95, 1999-00),
1-szer Magyar bajnoki bronzérmes (1995-96),
3-szoros Magyar Kupagyőztes (1996-97, 1997-98, 1999-00),
Részt vett az 1996-os Atlantai olimpiai játékokon.